A félegyházi asszony kálváriája négy évvel ezelőtt kezdődött. Friss nyugdíjasként egy postai szórólapon kirándulásra invitálták. – Az Attila dombra szólt az egynapos kirándulás meghívója. De kirándulás helyett egy termékbemutatóra vittek, ahol az erre kiképzett ügynökök csábító trükkökkel, ajándékokkal varázsolták el a jóhiszemű idős embereket – fogalmazott a pórul járt asszony.

– Fondorlatos módszereiknek köszönhetően jó páran megbolondultunk, elmezavarodott állapotba kerültünk. Délután öt órakor étlen-szomjan, bóvlikkal felpakolva jöttünk el a csárdából. De, olyan is volt, aki sírva, megalázva menekült ki a teremből – emlékezett vissza a részletekre a félegyházi nő.
M. Mihályné – számtalan sorstársával együtt – mindössze néhány ezer forinttal indult el a kirándulásra, végül azonban 600 ezer forintos adóssággal tért haza. Mivel az utazásszervező cég tisztában volt azzal, hogy senki nem indul el egy egynapos kirándulásra ennyi készpénzzel, a helyszínen egy másik, szintén cseh tulajdonú pénzügyi társaság rögtön áruvásárlási kölcsönt nyújtott számukra, negyvenöt százalékos kamattal. Ezért az összegért egy „csoda” tisztítógépet vásárolhatott. Ajándékba kapott mellé három fazekat, egy napernyőt, két bőröndöt, és egy késkészletet. A részletfizetés feltételeit viszont csak később, postán küldték ki a számára. A takarítógépet néhány nap múlva otthonába szállították, ahol 100 ezer forintot kellett kifizetnie. A gépről később – már reklamációs időn túl – derült ki, hogy működésképtelen.

– Amikor rádöbbentem, mekkora balek voltam, rögtön a fogyasztóvédőkhöz fordultam, de sajnos már későn, túl a nyolcnapos határidőn. Mindenesetre elhatároztam, nem fizetem ki a fennmaradt közel 500 ezer forintot. A hitelfolyósító cég azonban beperelt. Mivel a csárdában aláírtam a szerződést, a bíróság helyt adott a társaság követelésének. Végül ügyvédhez fordultam, aki rávilágított: nem tehetek mást, ki kell fizetnem a tartozásom. Megegyezett a bankkal, hogy három havi részletben törlesztek. De képtelen voltam a nyugdíjam többszörösét, havi 200 ezer forintot kigazdálkodni. Mivel letelt a féléves határidő, megjött a végrehajtó levele is. Kamatos kamattal 1,3 millió forintra szaporodott a tartozásom. Végső elkeseredésemben a rendőrségre is bementem, ahol azt mondták, nem tehetnek semmit, hiszen senki nem kényszeríttet, hogy aláírjam a szerződést. Szégyellem, hogy vénségemre megbolondultam. Bánom, amit tettem, de szeretnék már nyugodtan aludni, ezért a végrehajtó tanácsára részletfizetést kértem a cégtől. Jelenleg válaszukat várom – ecsetelte történetét a megtört asszony.

A kifogásolási arány 100 százalékos

Az üggyel kapcsolatban felkeresték a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségét. Dr. Lakó Anita felügyelőségvezető-helyettes hangsúlyozta, rendszeresen ellenőrzik az árubemutatóval egybekötött termékértékesítési tevékenységet folytató vállalkozásokat. Az eddigi tapasztalatok alapján elmondható: a kifogásolási arány 100 százalékos.
Fontos tudni, hogy a termékbemutatók alkalmával létrejött szerződések úgynevezett üzleten kívül kötött szerződésnek minősülnek. Amennyiben a fogyasztó a vásárlást követően otthon jön rá arra, hogy meggondolatlan lépést tett, még van megoldás. Amennyiben a bemutató helyszíne nem a cég székhelye illetve telephelye, 8 munkanapon belül postára kell adni az elállási szándékot kifejező nyilatkozatot, melyet a vállalkozás köteles tudomásul venni, és a teljes vételár visszafizetni.

 

Forrás: baon.hu