A Délvidék 72 évvel ezelőtti visszacsatolására és a vásárhelyi honvédek visszatérésére emlékeztek a hódmezővásárhelyi Kossuth téren, az I. világháborús emlékműnél. A lovasszobor előtt ismét elhelyezték a honvédek által 1941-ben zsákmányolt trianoni határkő mását.

Kovács Ferenc, a Történelmi Vitézi Rend tagja elmondta, a Magyar Királyi Hunyadi János 9. Honvéd Gyalogezred 1941 áprilisában foglalta vissza a Délvidéket. Ezzel a Magyar Királyság területe 11600 négyzetkilométerrel gyarapodott, és a visszacsatolt területtel 1 millió 140 ezer fő tért vissza az anyaországhoz.

A hadműveletekben a hódmezővásárhelyi III. zászlóalj katonái voltak, akik Szabadkánál áttörték az első erődvonalat. Május elsején a hazatérő katonák az algyői hídtól négy diadalkapun keresztül, bokáig orgonában gázolva vonulhattak be Vásárhelyre, ahol 20 ezer fős ünneplő tömeg várta őket. Kovács Ferenc hozzátette, a 9. Honvéd Gyalogezred II. zászlóaljának jelentős részét is vásárhelyiek alkották, akik szintén részt vettek a délvidéki hadjáratban.

A megemlékezésen közreműködött az I. Magyar Királyi Hagyományőrző Egyesület, valamint Benkő László, aki Simonyi Vilmosné két versét szavalta el.

Kokovai Péter