Az áprilisi tréfa

Úgy tűnik, hogy a természet április elsejei tréfát űz húsvét hétfőn. Nem sokkal reggel fél 8 után nagy pelyhekben kezdett esni a hó Hódmezővásárhelyen.

Fajsúlyos pontokról tárgyaltak és döntöttek

Ülésezett az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége, ahol többek között megtárgyalták a 2012-es működést, a polgárőr igazolványok kiadásának helyzetét, módosították az OPSZ alapszabályát.

Időjárás-jelentés

Reggel, délelőtt még több helyen lesz erősen felhős az ég, később az időnként megnövekvő felhőzet mellett az ország nagy részén már hosszabb időre is kisüt a nap. A délelőtti órákban főként délen és keleten kevés csapadék előfordulhat. Már csak északon erősödhet meg helyenként a nyugati, északnyugati szél.