Túriné Sándor Zsuzsanna, az iskolaest szervezője kifejtette: körülbelül ötvenen vettek részt a produkciókban, de a háttérmunkában nagyon sok gyermek segédkezett. – Már hagyományos, hogy egy fotóbemutatóval kezdjük az előadást, ahol főleg az állatvilágot és a természetet mutatjuk be. Ez azért fontos, mert a tanulók az érzéseiket tudják kifejezni az alkotásokon keresztül, ami szerintem az iskolánknak az egyik legfőbb feladata – tette hozzá.

– A Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ Gregus Máté Tagintézmény által rendezett iskolaest fő célja, hogy összefogja a gyermekeket, illetve, hogy közönség előtt megmutathassák, mire képesek. Ebben a mai világban sokkal nehezebb rábírni szereplésre a diákokat, de a kezdeti nehézségeket átlendülve csak ámulunk, bámulunk mikre képesek – mondta az est szervezője.

Kovács Tamás, az iskola végzős tanulója elmondta, már harmadik éve lépett fel a Gregus esten az iskolai kórus színeiben. Idén érettségizik, de a továbbiakban is tevékenyen részt szeretne venni a kórus életében. Minden évben egyre változatosabb a programsorozat, és a hétfő esti fellépésen öt dallal készült a csapat, melyek között rock és lírai jellegű dalok egyaránt szerepeltek.

Nagyon sok néző érkezett a Bessenyei Ferenc Művelődési Központba, ahol egy fotóbemutatóval indult az előadás. Angyal Lilla, Baja Norbert, Nánai Attila, Pál Gabriella, Pap László, Rostás Lilla, Sinkó Tekla és Tóth Orsolya képeit tekinthettük meg hangulatos zenei aláfestés közben. A gyermekek a fényképek által bemutatták a természetet és az állatvilágot a saját szemszögükből.  Ezt követően Fájt Bálint az iskola kilencedikes tanulója kápráztatta el a közönséget zongoratudásával, Edvard Grieg:Ária című művét adta elő.

Mint az már hagyománnyá vált egy rövid színdarabot is láthattunk, melyben hét tanuló mutatta meg színészi tehetségét, Jevegnyij Svarc: A sárkány című nagy gyerekeknek szóló meséjét láthattuk, melyben a hős lovag megmenti a várost a sárkánytól, illetve szerelem, ármány is megtalálható volt – mindez a mai korba ültetve.

A Gregus est folytatásában a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola Gitáros Kamaracsoport előadása is elkápráztatta a látogatókat, majd a Forma Táncegyesület műsorszáma következett, Szalai Dénes és Balla Petra előadásában, akik a későbbiekben egy latin tánc bemutatóval is készültek.

A mai kort idézte meg az iskola négy tanulója, akik beat-box, illetve a rap showt mutattak be. Az est zárásaként a tanár-diák kórus, többek között Demjén Ferenctől és Máté Pétertől is állítottak össze dalcsokrot.

Horváth Petra