A két csoport, azaz a Törptanya Családi Napközi és a Nyugdíjas Klub kapcsolata már öt évre nyúlik vissza. Azóta minden évben együtt ünneplik az Anyák Napját, melyre idén április 24-én délután került sor a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központban.

Klímó Lászlóné, a Nyugdíjas Klub vezetője, valamint Zsoldosné Sebők Katalin, a Törptanya Családi Napközi vezetője köszöntötte a megjelent szülőket, nagyszülőket, majd Horváth István, a Nyugdíjas Klub tagja idén is egy verssel kedveskedett az anyukáknak, nagymamáknak.

Közben a háttérben már felsorakoztak a gyerekek, akik szintúgy készültek. Idén 17 gyerkőc lépett színpadra, hogy köszöntse Anyák Napján, anyukáját, nagymamáját. A már fent is említett Henry Mancini – Moon River című dal adta az alapot. A gyerekek egymást húzták be egy kocsin – szimbolizálva a csónakot – a színpad közepére felállított mikrofonhoz, ahol egy rövidke verssel köszöntötték az anyukákat.

Természetesen az ajándékozás sem maradt el, ugyanis virágokkal is kedveskedtek a törpök, akik a Nyugdíjas Klub tagjait is megajándékozták. A Törptanyásokról sem feledkeztek meg, játékokkal kedveskedtek a nyugdíjasok.

Antal Sándor