Hitel nélkül zárta a tavalyi évet Maroslele

Hitel nélkül zárta a Maroslelei Önkormányzat a 2012-es évet. Ez annak is köszönhető, hogy decemberben átvállalta a kormány a település adósságállományát – többek között erről is szó esett a mai rendes testületi ülésen.

Anyák Napi ünnepség Mindszenten – Galériával!

Az „Álom luxuskivitelben” című film főcímdalára, azaz a Henry Mancini – Moon River című dalra előadott műsorral készültek az idei Anyák napi ünnepségre a Törptanya Családi Napközi gyermekei, akik szerdán délután a mindszenti kulturális központban az anyukáknak, nagymamáknak, illetve a Nyugdíjas Klub tagjainak kedveskedtek.

Két verseny eredményhirdetése – egy napon – Eredményekkel!

Összesen nyolcvanöt felső tagozatos diák vett részt a Varga Tamás Általános Iskolában megrendezett tankerületi matematikai versenyen április 23-án. A nap folyamán díjak sokasága talált gazdára, ugyanis a megmérettetés mellett egy másik, levelező versenynek is eredményét hirdették az intézményben.

Az Orbán-kormány ötször több uniós forrást hívott le, mint a szocialisták

 

Az Európai Bizottság legfrissebb 2013. április 19-i adatai szerint javuló lehívás mellett kicsivel az uniós átlag alatt, 46,18%-on áll a magyar kohéziós források kifizetése. Eddig, nem egészen hat és fél év alatt, a 2007-2013-as programozási időszak kereteiből 11,5 milliárd euró érkezett Magyarországra. Az adatokból kiderül: a FIDESZ-KDNP kormány ötször több forrást hívott le, mint a szocialisták.
 

„A kocka el van vetve”

Az elvonulás előtti szemlékkel, valamint az előkészítő részlegek megindulásával kezdetét vette az MH ZHCS-2 (zászlóalj-harcsoport) NATO CREVAL ellenőrzését kiszolgáló „Bátor Harcos 2013” gyakorlat és a hozzá kapcsolódó „szakgyakorlatok” sorozata. 

Egy verseny, ahol közlekedni tanítanak – eredményekkel frissítve

Nem tanulmányi, hanem közlekedési versenyen vett részt az a körülbelül harminc általános iskolás, akik összemérték tudásukat a Kerékpáros Iskola Kupán a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon. A megmérettetésen a Kresz-teszt kitöltése mellett egy akadálypályán is végig kellett kerekezniük a diákoknak. 

Be kell perelni a bankokat!

Közel két millióan vannak ma Magyarországon, akik deviza hitellel eladósodtak. A gazdasági válság kirobbanása óta sok hitel esetében akár háromszorosa is lehet a törlesztő részlet, ennek köszönhetően életek, családok, vállalkozások mennek tönkre. Eddig nem sok kiutat láthattak az adósok. A közel múltban azonban létrejött a „Mentőöv Egyesület”, melynek elsődleges célja, hogy segítsen a bajbajutottakon. Molnár Istvánnal, az egyesület elnökével és Knyúr Gézával, a vásárhelyi csoport vezetőjével Égető Gyula beszélgetett a szerdai Napraforgó magazin műsorban. 

Hidrogén-peroxid szivárgott az M5-ösön

Az M5-ös autópályán közlekedett Szeged irányába egy magyar teherautó, amely rakterében különböző veszélyes anyagokat szállított. A sofőr Balástya térséggében rendellenességet észlelt, ezért a leállósávra félre állt, és akkor vette észre, hogy az egyik, egy köbméteres tartály megsérült, és a benne szállított hidrogén-peroxid egy része hiányzik.

Buzánszky Jenő, a Nemzet Sportolója is meglátogatta a sérült szegedi futballistát

Buzánszky Jenő, a Nemzet Sportolója és Varga Mihály, a KÉSZ Holding igazgatóságának elnöke is meglátogatta a Tápé sérült labdarúgóját, Bubori Kornélt a Szegedi Tudományegyetem Traumatológiai Klinikán szerdán délelőtt. A SegítőKÉSZ Alapítvány a rehabilitáció idejére anyagi támogatást nyújt a sportolónak.

Ópusztaszeren lesz a KerekEmese vetélkedő döntője

Közel száz felső tagozatos diákot látnak vendégül az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban április 27-én, szombaton. Ők azok, akik bejutottak a három fordulóból álló levelezős vetélkedősorozat döntőjébe, és meghívást kaptak az Emlékparkban megrendezett végső megmérettetésre.

Védett területek tulajdonosainak kártalanítása

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) mindent elkövet annak érdekében, hogy a jogszabályi előírások alapján állami kézbe kerülő védett területek tulajdonosait kártalanítsa. A vonatkozó törvény értelmében még mintegy 100 ezer hektár védett és védelemre tervezett terület állami tulajdonba vételét kell megvalósítani legkésőbb 2015 végéig. 

Rajzpályázaton nyert a dóci tanuló

Mindennapi mozgás címmel hirdetett meg országos rajzpályázatot egy élelmiszer üzletlánchálózat. A beérkezett pályaművekből megyénként hármat választottak ki, a kiválasztott alkotásokra interneten lehetett szavazni. A legtöbb szavazatot kapó rajz tanulója 20 ezer, a tanuló iskolája pedig kétszázezer forintos sporteszköz csomagot nyerhetett. Csongrád megyében a három kiválasztott alkotás egyike a dóci Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda 5.-es tanulójáé, Nagy Rebekáé volt.

Ünnepel a szegedi balettiskola

Megalakulásának 10. évfordulóját ünnepli idén a szegedi Royal Művészeti Balettiskola AMI, mint a Magyar Táncművészeti Főiskola gyakorlóhelye és partnerintézménye - tájékoztatta portálunkat Nagyné Farkas Erika, az intézmény igazgatója.

Különdíjat kapott a bethlenes diák

A hét végén rendezett Kazinczy Ferenc Szép Magyar Beszéd verseny győri országos döntőjében Szűcs Petra, a Bethlen Gimnázium 12. B osztályos diákja az Anyanyelvápolók Szövetségének különdíját nyerte, és értékes könyvjutalomban részesült.

Önfeledten játszanak a bölcsődébe látogató gyerekek

A gyerekek ismerjék meg, milyen közösségben játszani – ez a célja a hétfőtől péntekig tartó nyílt hétnek a vásárhelyi Hóvirág utcai Bölcsödében. Az intézmény a mindennapos programjait mutatja be az érdeklődő családoknak, a kicsik játszhatnak például a mászókán, a csúszdán és a homokozóban is.

Készüljön fel a hétvégi dugóra!

A hétvégén rendezik meg a XX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat Hódmezővásárhelyen. Az óriási látogatószám miatt torlódásra, és hosszabb menetidőre kell számítani. 

Nő az esély – ezer roma nő képzése Apátfalván

2012. július 1-én indult el az az uniós támogatású projekt, mely keretén belül ezer roma származású nő, asszony szerezhet gyermekjóléti és szociális területen OKJ-s végzettséget. A program fő kedvezményezettje az Országos Roma Önkormányzat, konzorciumi partnere pedig a Türr István Képző és Kutató Intézet. Csütörtökön Apátfalván tartanak toborzórendezvényt, amelyen szeretnék felhívni a helybeli nagyszámú roma lakosság nőtagjainak figyelmét a képzésre.  A rendezvényt B. Nagy László kormánymegbízott nyitja meg. 

Fazekas Sándor: kétszeresére nő a sertésállomány hét év alatt

A kormányzat által elfogadott sertésstratégia alapján 2020-ig a kétszeresére nő a jelenlegi 3 milliós állatállomány, az ágazat helyzetének javítására 2,6 milliárd forintot fordítanak - mondta a vidékfejlesztési miniszter szerdán Keszthelyen.

Már csak kettőt kell aludni – Fotókkal!

Pénteken kezdődnek az XX. Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy lázasan folynak a munkálatok a Hód-Mezőgazda Zrt. területén. Szerdán ott jártunk, és megörökítettük, hogyan zajlanak az utolsó simítások. 

Nem tudni honnan származnak a tv-k

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal dél-alföldi adóellenőrei és pénzügyőrei közösen végeztek ellenőrzést egy magyar gazdálkodó dél-alföldi telephelyén, melynek során összesen 45 millió forint értékben foglaltak le különféle elektronikai berendezéseket.

Országos elődöntő a Hódtói Sportcsarnokban

 

A Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club 2002-es csapata április 28-án hazai pályán, a Hódtói Sportcsarnokban harcolhatja ki az Országos Döntőbe való továbbjutást, hiszen a Magyar Kézilabda Szövetség döntése alapján a vásárhelyi egyesület rendezi az Erima Országos Kézilabda Gyermekbajnokság Kelet-1 Országos Elődöntőjét.

Mindszentnél is megindult az apadás az Alsó-Tiszán

Az elmúlt 24 órában az ATI-VIZIG területén nem volt csapadék. Az eddigi adatok alapján, a Tisza határon túli vízgyűjtőjén volt csak szórványos csapadéktevékenység, de területi átlagban nem volt jelentős. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szerdától a hét végéig száraz lesz az idő, a napi csapadék területi átlaga 1 mm alatt marad.