A betegségtől is függ, hogy mennyi vizet kell innunk

A Föld felszínének több mint kétharmadát borítja, az emberi, állati és növényi szervezet pótolhatatlan összetevője, valamint a mezőgazdaság és az ipar számára is nélkülözhetetlen. Ez a víz – a színtelen, szagtalan folyadékról szólt az Épkézláb április 22-i műsora.

Sporttal vette kezdetét az Iskola hét – Videóval!

 

Hétfőn vette kezdetét az Iskola hét a Mindszenti Általános Iskolában, ahol az első nap a sport jegyében telt. Délután a felső tagozatosok röplabda versenyére került sor, majd este a családi tornát rendezték, ahol a Nippon Zengo csoport is megmozgatta a sportolni vágyó családokat.

Egy képpel kevesebbet visz haza a művész

Gigantikus méretű lábfejen mászó óriás csiga, levitáló buddhista szerzetes és főnixként feltámadó Michael Jackson. Csak néhány kiragadott kép Erdélyi Tibor festőművész kiállításáról, amelyet április 22-én nyitottak meg a hódmezővásárhelyi Ginkgo Sas Hotel Rotary Termében.

Könyvek, amelyeket lapozva a múltba kerülünk

 

„Azért ragaszkodtam, hogy Vásárhelyre jöjjünk ezekkel a könyvekkel, mert amikor megmutatták az Emlékpont, közelmúlttal foglalkozó kiállítását, nagyon megtetszett. Az itt bemutatott három könyv is ugyanezt teszi, a közelmúlt egy-egy eseményére, emberére hívja fel a figyelmet és ezzel hozzásegít bennünket, hogy a múltunkkal foglalkozzunk” – mondta el H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója az április 22-ei könyvbemutatón.

„Bibliai hét” a Kertvárosi iskolában – Galériával!

A Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában már hagyomány, hogy tavasszal egyhetes programsorozatot szerveznek Bibliai hét névvel. Ikonfestészeti kiállításon, ásványtani bemutatón, a Batyus Táncház előadásán is részt vehetnek az intézmény diákjai a programok keretein belül, valamint az alsó tagozatos tanulók a Református templomban is látogatást tesznek. 

Biztatóan alakul a HLKC kerete

A Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club legfiatalabb kézilabdázói Dobra Ildikó edzőnő kezei alatt látványos fejlődésen mentek keresztül az elmúlt nyolc hónap alatt. Ennek eredményeként az Erima Országos Kézilabda Gyermekbajnokságban U8 (2004) korosztályban Országos Elődöntőbe jutottak, míg U7 (2005) korosztályban 100 százalékos megyei mérleggel várják a Badó László Régió Döntőt.

Drogprevenció a Lisztben – a korosztályos veszélyekre hívták fel a figyelmet

 

Drogprevenciós előadást tartott hétfőn délután Klobusitzky György, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának docense a vásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolában. Az előadás célja az általános iskolákba járó tanulókra leselkedő „korosztályos veszélyek” bemutatása, módszerek a felismerésükre és a kivédésükre.

Lépésről lépésre a diákokért

Kihívások a pedagógiában, gyógypedagógiában elnevezésű konferenciát tartottak Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának Dísztermében április 22-én, ahol a sajátos nevelési igényű gyerekek integrált nevelésével kapcsolatban hallgathattak meg előadásokat a pedagógusok.

Futunk a magyar busz után

Minden adott ahhoz, hogy a jövőben „magyar lobogó” alatt készült új autóbuszok gurulhassanak a hazai utakon. Két szűk esztendő után évi több száz jármű gyártására pályázhatnak a honi cégek is

Döntőbe jutott a Kosársuli u14

Befejeződtek a regionális fiú serdülő bajnokság csoportmérkőzései. Szabó Attila tanítványi mindkét mérkőzésüket megnyerték vasárnap a Hódtói Sportcsarnokban, és ezzel az első helyen végeztek a Keleti/C csoportban - és bejutottak a regionális döntőbe. 

Elhunyt Dr. Tarján Tibor, a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István osztályvezető főorvosa

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2013. április 22-én csendesen, türelemmel viselt betegség után elhunyt Dr. Tarján Tibor, a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház osztályvezető főorvosa. Dr. Tarján Tibor Makón született, 1980-ban szerezte meg orvosi diplomáját Szegeden. 1985-ben csecsemő- és gyermekgyógyász, 1998-ban háziorvosi, 2005-ben nukleáris medicina szakvizsgát tett.

Férfiak külső megjelenése!

Gondolná, hogy a férfiak számára sokkal fontosabbá vált a külső megjelenés, mint egy évtizeddel ezelőtt? Vagy azt, hogy férfi sikerességének legfontosabb jele a frissen borotvált arc, a divatos ruházat és a jó illat?

25 év után búcsúzik a várostól Lajos atya

 

Közel 25 évig szolgált Hódmezővásárhelyen Tóth Lajos Jezsuita atya, aki Pilisvörösvárra kerül áthelyezésre, akit április 28-án szentmise keretein belül búcsúzik a hívektől.

Fél év külföldi munka után ugrik a magyar személyi igazolvány?

 

Aki néhány hónapra, szezonális munkát vállalva megy külföldre, egy friss jogszabályváltozás nyomán immár nem tud idehaza olyan bejelentést tenni, hogy „ideiglenesen tartózkodik külföldön”, mert ez a lehetőség megszűnt és csak az maradt, hogy „külföldön letelepedik”. Csakhogy ez esetben bevonják a személyi igazolványát és a lakcímkártyáját.

60 ezer önkéntest mozgósítottak

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívására 2013. április 22-én több mint 60 ezer önkéntes szemétgyűjtő vett részt az ország mintegy 1000 kijelölt helyszínén a Föld napján meghirdetett szemétgyűjtési akción. A Magyar Közút „Tegyünk együtt útjaink tisztaságáért” országos akcióján közintézmények, civil szervezetek, iskolák dolgozói, tanulói, valamint a közútkezelő saját önkéntesei vettek részt és az előzetes becslések alapján legalább 10-12 ezer köbméternyi szeméttől szabadították meg a közutak közvetlen környezetét.

Ombudsman: elmaradt a védetté nyilvánított területek tulajdonosainak kártalanítása

Az alapvető jogok biztosa a törvényi szabályozás felülvizsgálatát, a nemzeti parkok joggyakorlásának előzetes megfizetését javasolja a vidékfejlesztési miniszternek azzal kapcsolatban, hogy többen is panaszolták: a védett természeti területté nyilvánított termőföldek törvény szerinti kisajátítása elmaradt és nem kapták meg a részarány-tulajdonuk ellenértékét.

A Föld Napját ünnepelték

 

A Szent István Általános Iskola felső tagozatos diákjai a téglagyári kubikoknál töltötték hétfő délelőttjüket, ugyanis a Föld Napja alkalmából megrendezett vetélkedőn mérték össze tudásukat.

„Miért fontos a fa?”

Hódmezővásárhely területén az utóbbi évben sok rehabilitációs munka vette kezdetét. A dr. Rapcsák András úton, a Tóalj utcán és a Dr. Imre József utcán is megkezdődtek a fakiültetések, tudtuk meg a Hétfő délelőtti Napraforgó magazin vendégeitől, Rárósiné Tapodi Petronellázól, a Hódmezővásárhely MJV Polgármesteri Hivatalának főkertészétől, Dr. Kovács Páltól, az A.S.A Köztisztasági Kft. Hódmezővásárhely MJV Önkormányzata által delegált ügyvezetőjétől és Kéri Enikő, projektmenedzserétől.

Védőoltások – kíváló a magyarországi helyzet

Az oltások fontosságára hívják fel a figyelmet a szakemberek az európai védőoltási héten. A magyarországi helyzetet kiválónak tartják: az oltandó korosztályban az átoltottság meghaladja a 98 százalékot.

Eurostat: a magyar hiányadat jobb az uniós átlagnál

Az Európai Unió tagállamaiban átlagosan 4,0 százalék volt tavaly a bruttó hazai termékhez viszonyított államháztartási hiány; az Eurostat által közölt, magyarországi 1,9 százalékos hiányadat kedvezőbb az előzetesen bejelentett 2,1 százaléknál, és a hetedik legjobb az unióban - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala által hétfőn közzétett számokból.

Többszáz millió forint jut egyes állatbetegségek felszámolására

Az egyes állatbetegségekkel szembeni védekezés tagállami kötelezettség, amelyhez az Európai Unió pénzügyi hozzájárulást biztosít. Uniós támogatásból és a hazai költségvetésből az idén többszáz millió forint jut a járványos állatbetegségekkel kapcsolatos feladatokra: védekezésre, a betegség felszámolására, illetve annak figyelemmel kísérésére.

Tündérkertet avatnak, és meglepetéssel készülnek

Április 23-án tartja hagyományos szakmai nyílt napját a Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon Hódmezővásárhelyen. A város többi közoktatási intézménye előtt nyitják meg kapuikat, hogy mindenki betekinthessen az intézményben zajló szakmai munkába, délben pedig avatóünnepségre is sor kerül – tájékoztatott Megyesi Istvánné igazgató.

Szülővárosában helyezik örök nyugalomra Szalai Annamáriát

Szülővárosában, Zalaegerszegen helyezik örök nyugalomra a héten Szalai Annamáriát, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a médiatanács néhai elnökét  - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága hétfőn.