Az egyedülálló kezdeményezés célja, hogy az érintett települések és a környezetvédelmi szervezet együttműködésével egy olyan, közös testület jöjjön létre, amely a tagok erejének összefogásával, és tevékenységük összehangolásával hatékonyan és eredményesen tud dolgozni a Puszta értékeinek védelméért és fejlesztéséért. A tagok az együttműködést életre hívó közös nyilatkozatban leszögezik: a Puszta olyan történelmi, földrajzi, ökológiai, turisztikai, szociográfiai és néprajzi egység, amely a török hódoltság utáni újratelepítéstől a 19. századi tanyásodásig folyamatosan fejlődött, és bár politikai, gazdasági és közigazgatási tekintetben is széttagolttá vált, példátlan természeti, történelmi, kulturális és turisztikai értékeket őrző dél-tiszántúli tájegységet alkot.

A Puszta értékei napjainkban azonban komoly veszélyben vannak, az értékmentés és a fejlesztés pedig csupán a fejlesztési terveket összehangoló, azokhoz sikeresen uniós pályázati forrásokat kapcsoló, az érintett települések együttműködésén alapuló közös testületi munkával sikerülhet.

A Vásárhelyi Pusztáért Szövetség második megbeszélésére, illetve ennek keretében a végleges működési szabályzat kialakítására 2013. áprilisban 6-án, szombaton kerül sor a Kardoskút-Pusztaközpontban, az olvasókör épületében. Az eseményen részt vesznek az érintett települések polgármesterei (az első ülést követően jelezte csatlakozási szándékát Pusztaföldvár is), valamint a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatója.

A Vásárhelyi Pusztáért Szövetség alapító nyilatkozatát itt olvashatja.

Forrás:

Göbl Vilmos