Győzelemmel kezdtek Bariban Hegyesiék

 

Győzelemmel kezdett a magyar futsal válogatott az olaszországi Bariban rendezett Európa-bajnoki selejtezőn. A szegedi Hegyesi Zsoltot is soraiban tudó nemzeti alakulatunk 4-3-ra múlta felül Montenegro legjobbjait.

Tavaszi szél a tavaszi hangversenyen

Hatodik alkalommal rendezte meg tavaszi hangversenyét a Kisteleki Alapfokú Művészeti Iskola Vonós tanszaka. A klasszikus darabok mellett gyerekdalok és rajzfilmslágerek is felcsendültek szerda délután a Klebelsberg Művelődési Központban.

Könyvvel tért vissza az egykori diák

A Németh László Városi Könyvtár és a Bethlen Gábor Református Gimnázium Szenci Molnár Albert Klubja közösen szervezte Kovács Miklós, nyugalmazott főiskolai tanár, Abádi Benedek című monográfiájának bemutatóját szerdán, a református Ótemplomba. 

Nyuszi nap az oviban

Mindenféle nyuszisággal készültek az óvó nénik és segítőik szerdán a Hétszínvirág Óvodában: volt előadás, tojásfestés, táncház és kézbáb készítés.

A Rózsa Ferenc tiltott vagy sem?

Még nem teljesen tiszta, hány utcát kell átnevezni Dócon, de az már biztosnak látszik, hogy az információs táblák hamarabb készülnek el, mint amikorra tisztázódik a kérdés. Szerda délután üléseztek a dóci képviselők, melyen többek között ez a téma is terítékre került.

Versek és zenék szelíd áradata

Varga Ferenc nyugdíjas középiskolai tanár évek óta tart zenével és irodalommal kapcsolatos előadásokat Szegeden és Hódmezővásárhelyen. Múlt héten volt a Víz Világnapja, de az előadó szerint a véletlen műve, hogy a március 27-i hódmezővásárhelyi összeállítás épp a természetes vizekkel foglalkozott.

Szitár: ugyannyi kerékpáros hal meg az utakon, mint autós

Nagy mértékben visszaesett a bűncselekmények száma az elmúlt évekhez képest Kisteleken és vonzáskörzetében. 2012-ben főként fa és színesfém tolvajokat értek tetten, de többen próbálkoztak házakba, lakásokba is besurranni. A szerdai Naprafogó magazin vendége Szitár Ferenc rendőralezredes, a Kisteleki Rendőrkapitányság vezetője volt.

A cél: a gyerekek szeressék a művészetet – Eredményekkel frissítve!

 

Öt négyfős csapat mérkőzött meg a Dömötör János Művészettörténeti Versenyen március 27-én délután. A megmérettetésen elméleti és gyakorlati feladatokat oldottak meg a gyerekek, fényképeket és zenéket kellett felismerniük, de kirakóban is összemérhették tudásukat. 

Április 5-ig várják a projektötleteket

LEADER pályázati kiírással, projektötlet gyűjtéssel és Stratégia felülvizsgálattal kapcsolatos tájékoztató fórumot tartott Benkő Zsolt, a Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület munkaszervezetének vezetője és Talmácsi Krisztián, az Egyesület pályázati tanácsadója a civil szervezetek és önkormányzatok részére szerda délután.

Országos elődöntőben a HLKC U12-es csapata

 

Lezajlott az Erima Országos Kézilabda Gyermekbajnokság Badó László Régió Döntő a leány U12 korosztályban, melyen a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club csapata az elmúlt két évhez hasonlóan kiharcolta a továbbjutást, így az U8-as és U10-es csapat után, a harmadik gárda is bejutott a bajnokság Keleti Országos Elődöntőjébe.

A húsvétfa mellett járták a verbunkot kicsik és nagyok

A hódmezővásárhelyi Aranyossy Ágoston Óvoda, Általános Iskolában a tavaszi szünet előtti utolsó nap a hagyományőrzés jegyében zajlott. A húsvétra készülődve kézműveskedtek, hagyományokat elevenítettek fel és alaposan kitáncolták magukat a gyerekek és a pedagógusok.

Ötmillió forintra bírságolta a Penny Marketet a GVH

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a Penny Market Kereskedelmi Kft. (Penny), amikor reklámkiadványában úgy hirdetett árukat magyar termékként, hogy nem volt tekintettel a lehetséges fogyasztói értelmezésre – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amely ezért ötmillió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra.

Testületi ülés Mindszenten

 

Mindszent élhető, nyugodt közbiztonsága van, amit néha kisebb-nagyobb esetek megzavarnak – jelentette ki dr. Rádi Norbert, Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság rendőrkapitánya a szerdai rendes testületi ülésen, ahol a rendőrség beszámolója mellett kiderült, hogy kormányablak nyílik a településen.

Havazás: minimális csapadék várható

Csongrád megye területére csak néhány milliméter csapadékot prognosztizál az Országos Meteorológiai Szolgálat havas eső, eső formájában. Ma délelőtt három helyen kellett beavatkoznia a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egységeinek.

Meghosszabbították a Hummer sofőrjének előzetes letartóztatását

Április 12-ig jogerősen meghosszabbította a Szegedi Törvényszék annak a 34 esztendős osztrák férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint tavaly október 11-én Apátfalván Hummerjével szándékosan elgázolt egy rendőrt – tájékoztatta Lakatos Péter, a bíróság sajtószóvivője szerdán az MTI-t

Több megyében visszavonták a figyelmeztetést

Több megyében visszavonta a korábban kiadott veszélyjelzést a meteorológiai szolgálat, így már csak két északkeleti megyében van érvényben citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetés a havazás, illetve hófúvás miatt.

Bánk bán modern köntösben

A Szegedi Nemzeti Színház március 15-én mutatta be a Bánk bánt, Bodolay Géza rendezésében. A darabot legutóbb 45 éve, 1968-ben játszotta a teátrum. A dráma ősbemutatóját 1833-ban láthatta a kassai közönség, míg opera változatban 1861 óta adják elő. Az ezredforduló színjátszásához alakította a tragédiát Bodolay 2001-ben Kecskeméten, s azóta számos variáció készült belőle.

5 évébe került a rablás

Öt év fegyházbüntetéssel sújtotta jogerősen a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy szegedi cég Fonógyári úti telephelyén 2008-ban történt rablás elkövetőjét.

16 ezer hektár van víz alatt az Alsó-Tisza vidékén

Az elmúlt két napon, a Tisza vízgyűjtőterületén napi 2-6 mm csapadék hullott, hó alakjában. A Tisza vízgyűjtőt borító hótakaró, az elmúlt napok havazása következtében jelentősen nőtt, a március 26-ai adatok alapján 2,8 km3 volt, a sokéves időszaki átlag 137 %-a.

MEH: továbbra is érvényes a díjcsökkentés

Az áramszolgáltatókra vonatkozó rendszerhasználati díjakat rögzítő jelenlegi energiahivatali határozat hatályban marad, amíg meg nem születik az új díjakat megállapító döntés, így továbbra is érvényesül a január 1-jei díjcsökkentés - közölte a Magyar Energia Hivatal (MEH) szerdán.

A több felhasználónév sem segít

A NAV dél-alföldi régiójának revizorai ebben az évben már több internetes kereskedőt is ellenőriztek. A vizsgálatok több esetben is közérdekű bejelentésekre indultak, és szinte az összes internetes aukciós portálra kiterjedtek.

Árvíz miatt is kaphat sms-t

Amennyiben szükséges lesz, a közelgő árvíz, illetve belvíz miatt is küld üzenetet az Országos Katasztrófavédelemi Főigazgatóság.

Madár törte be a szegedi IC szélvédőjét

Nekirepült egy madár szerdán reggel Nagykőrösön a Budapestről Szegedre tartó Tiszavirág InterCity szélvédőjének, ami betört. A vonatot egy másik InterCity mozdonyára cserélték le, ezért mindkét vonat késik.