Gajdán Bálint, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ igazgatója a promenad.hu-nak elmondta, az elődöntők során két-két szabadon választott verssel mutatkoztak be a jelentkezők, és a zsűri által továbbjuttatott versenyzők léptek csütörtökön színpadra.

A 15 órakor kezdődő szavalóversenyt Cseri Tamás települési képviselő nyitotta meg, beszédében így fogalmazott: „ha belegondolunk, hogy Petőfi Sándor mekkora költője volt nemzetünknek, akkor talán mindennél fontosabb az, hogy 165 évvel a forradalom és szabadságharc után láthatunk csillogó szemű diákokat, akik a költő verseit megtanulják, elszavalják. Bízunk abban, hogy ezeket a költeményeket nem csak most, hanem mikor felnőnek, akkor is olvasni fogják.”

Ezután a szavalók öt kategóriákban mérték össze tudásukat, az első-második osztályosok, a harmadikosok-negyedikesek, az ötödikesek-hatodikosok, a hetedikesek és nyolcadik osztályos tanulók, valamint a középiskolások és a felnőttek külön kategóriában versenyeztek.

Kerbel Dániel, az Eötvös József Székhelyintézmény 10. osztályos tanulója már régebben is szavalt versenyeken, erre az alkalomra Petőfi Sándor: A XIX. század költői című verssel készült, mert a mű hangvétele közel áll hozzá. Elmondta, örülne, ha megszerezné a harmadik helyet.

A verseny végén a legjobbak díjazásban részesültek, emléklapot, valamint írószereket vehettek át.

Megyeri József

 

Eredmények

 

I. kategória (1-2.osztályosok)

 

1. Nagy Szabolcs (Varga T. Ált. Isk.)

2. Szávai Károly (Kertvárosi Katolikus Ált. Isk)

3. Vida Noémi (NLG)

Különdíj: Vojnics Dávid (Mária Valéria Óvoda)

 

II. kategória (3-4.osztályosok)

1. Kovács Bence (Kertvárosi Katolikus Ált. Isk)

2. Juhász Márk (Kertvárosi Katolikus Ált. Isk)

3. Antal Máté (Klauzál Gábor Ált. Isk)

3. Török Beáta (Varga T. Ált. Isk.)

Különdíj: Széni András (Szent István Ált. Isk.)

Soós Adél Villő (Kertvárosi Katolikus Ált. Isk)

Meixner Lili (Varga T. Ált. Isk.)

 

III. kategória (5-6.osztályosok)

1. Sipos Zoltán (Kertvárosi Katolikus Ált. Isk)

2. Jáger Cintia (Székkutas)

3. Jucha Csanád (Kertvárosi Katolikus Ált. Isk)

 

IV. kategória (7-8.osztályosok)

1. Terjék Adrián (Szent István Ált. Isk.)

2. Korom Rita (Szent István Ált. Isk.)

2. Vojnics Fanni (NLG)

3. Nagy Benjámin (Kertvárosi Katolikus Ált. Isk)

V. kategória (középiskolás és felnőtt)

Kiemelt díjazott: Rácz Attila

1. Makainé Vitális Mónika

2. Arany László

Különdíj: Ördögh István

Mónus Sándorné

Makóné Dr. Gera Éva

Kerbel Dániel