Közeledik a téli gumik lecserélésének időpontja. A Magyar Gumiabroncs Szövetség szerint idén olcsóbbak lehetnek a nyári gumik, mert tavaly nagyobb készletek maradtak a raktárakban. Morenth Péter, a szövetség ügyvezető elnöke a Napközben adásában úgy fogalmazott, a tendencia valóban az lehet, hogy ebben az évben csökken a gumik ára.  A Kossuth Rádió műsorában megkérdezett egyik gumiszerelő mester tapasztalata szerint az abroncsok átlagosan 10-15 százalékkal olcsóbbak, mint tavaly.

Az iparági szervezet tisztségviselője szerint ugyanakkor az is valószínű, hogy előbb-utóbb az abroncs piaci árának és valódi értékének összhangba kell kerülnie. Nagyon drágák az alapanyagok, köztük a kaucsuk, és azt sem szabad elfelejteni, hogy bármennyire egyszerű dolognak tűnik egy abroncs, az nagyon komoly fejlesztés végeredménye. Több ezer szakember dolgozik azon, hogy egy-egy gumi tényleg jó minőségű legyen, és megfeleljen a számos követelménynek, így a zöld előírásoknak is – hangsúlyozta Morenth Péter.

Az ügyvezető elnök kiemelte: nagyon fontos a meteorológiai körülményeknek megfelelő gumi használata, és bár árulnak négyévszakosnak nevezett abroncsokat, az általa megkérdezett szakemberek szerint ilyen termék – vagyis mindenféle időjárásban biztonsággal használható – nincs. Az ilyen abroncs nem tud nyáron jól viselkedni és így télen sem. Az a gond vele, hogy az összetétele miatt csak egy bizonyos időjárásban lenne jól használható, de a magyar sofőrök pechjére, az ország meteorológiai viszonyai változékonyak.

Ha valaki pedig téli gumit használ nyáron, akkor nemcsak elkopik az abroncsa, hanem elveszti a lényegét jelentő rugalmasságát is, amely alkalmassá teszi a hidegebb időben való használatra. A téli gumit 7 fokos hőmérsékletnél, a valódi tavasz beköszöntekkor kell lecserélni, nagyjából március közepén, végén. Ezt az időpontot határozzák meg azokban az országokban, ahol a nyári és téli gumi váltogatása kötelező. Magyarország nem tartozik ezen államok közé, ezzel – Ukrajnát leszámítva – egyedül van a környező országok között – tette hozzá a Kossuth Rádióban Morenth Péter, a Magyar Gumiabroncs Szövetség ügyvezető elnöke.

A műsorban szó volt még az elöregedett abroncsok újrahasznosításáról is, amelyet egy új egy magyar találmány könnyít meg. A több mint tizenkét fejlesztésnek köszönhetően, a kerékről leszedett köpenyt gumiőrleményként útburkolatok aszfaltjába keverhetik, az útépítési kötőanyag pedig nagyon jó tapadású burkolatot eredményez. Az új gumibitumen ötvözet, amelynek üzemszerű gyártása tavaly októberben indult el, emellett segít eltűntetni a környezetre veszélyes „gumihegyeket” is – hangsúlyozta Bartha László, a veszprémi Pannon Egyetem Ásványolaj- és Széntechnológiai Intézeti Tanszékének tanára.

 

Forrás és teljes cikk: hirado.hu