Legutóbb nem tudott megbirkózni a heves nyírségi ellenszéllel az SZKKSE, de továbbra is tartja 5. pozícióját a bajnoki tabellán a dorozsmai csapat, amely szombaton 16 órától a Szent István SE Építők 10. helyre visszacsúszott alakulatát látja vendégül az Ács Géza Tornacsarnokban. Nagy a fogadkozás Velky Viktóriáéknál, hiszen ősszel váratlan és nagyarányú vereséget szenvedtek az ellenféltől idegenben (23-33).

“Rendben folytattuk az edzésmunkát. Lehmann-Dobó Andrea betegségéből lábadozik, pénteken már a csapattal edz, de szombaton még túl nagy terhelést nem akarok rá tenni, feladatait ezúttal is Huszka Renáta fogja ellátni. Mocsári Melinda hosszabb ideje sérüléssel bajlódik mér, de egyébként mindenki egészséges a csapatban” – árulta el a SZEGEDma.hu-nak nyilatkozva Marosán György. A vezetőedző hozzátette, az őszi idegenbeli tízgólos vereségért mindenképp szeretne visszavágni. “Ez kötelességünk is, hazai pályán abszolút mi vagyunk az esélyesek, s a tavasz folyamán érvényesíteni is szeretnénk minden alkalommal. Ez az ajtó áll előttünk, ezen kell belépnünk ahhoz, hogy aztán újabbak nyíljanak meg előttünk” – fogalmazott a tréner. A vendégek egyébként a tavasz folyamán eddig egyszer nyertek, Csorváson tudtak diadalmaskodni, azonban Kispesten, majd otthon az Inárcs és legutóbb a bajnokjelölt egri főiskolások ellen vereség jutott osztályrészükül.

A jelenleg a tabella 11. helyén álló KSZSE legutóbb gólzáporos meccsen hozta haza a két pontot Hajdúböszörményből, ezúttal pedig alsóházi rangadót vívhatnak az utolsó előtti Kecskeméttel vasárnap 15 órától az algyői Fehér Ignác Tornacsarnokban. Draxler Orsolyáék is abszolút esélyesként lépnek pályára, ami jó alkalom számukra, hogy tovább gyarapítsák kreditjeiket, jóllehet jelenleg 8 ponttal vannak elmaradva a 10. helyen álló, már említett Szent István SE gárdájától. A vendég hírös városiak nem sok reménnyel vághatnak a szegedi túrának, lévén a tavaszon eddig minden találkozójukon tíz fölötti különbséggel kaptak ki a legerősebb ellenfelektől, ám a KSZSE-vel szemben is bravúr lenne pontszerzés.

Forrás: Szegedma