Folyamatban van a kéményseprő-ipari szolgáltatók ellenőrzése

– Az elmúlt időszakban a Szegeden és Szentesen kéményseprő-ipari szolgáltatást nyújtó két cég ellenőrzésére került sor – tájékoztatott Rókus Imre tű. őrnagy, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatósági osztályvezetője, aki az ellenőrzés folyamatát is részletezte. A szolgáltatás felügyelete ez év januárjától tartozik a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok hatáskörébe.

NGM: nincs csúszás a pénztárgépek bekötésénél

A pénztárgépek engedélyezése, gyártása kellő időre megtörténik, így nem lesz akadálya a jogszabálynak megfelelő határidő betartásának és az állami adóhatóság általi betartatásának - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel.

Változások az Okmányirodán

A jogosítványok, az útlevelek és a lakcímigazolványok elkészítésében is több változás történt az utóbbi időben, melyekről Kőrösi Zoltán, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal Okmányiroda osztályvezetője tájékoztatta portálunkat.

Influenza – Tetőzött a járvány Magyarországon

Tetőzött az influenzajárvány Magyarországon: az előzőhöz képest az elmúlt héten hét százalékkal kevesebben, 37 500-an fordultak orvoshoz panaszaikkal - közölte az Országos Epidemiológiai Központ szerdán.

B. Nagy László a Kistelek Járási Hivatalt találta a legszebbnek

B. Nagy László kormánymegbízott és Farkas Sándor országgyűlési képviselő szerdán a Kistelek Járási Hivatalban járt. A látogatást az okmányirodában kezdték, ahol a kormánymegbízott megjegyezte: Kisteleken nagyon jól felszereltek a munkaállomások és szép a környezet is.

VM: a földforgalmi törvény a földügyek rendezésének az első eleme

Az új földforgalmi törvény (földtörvény) a termőfölddel kapcsolatos átfogó szabályozásnak csak az első eleme lesz, ha az Országgyűlés elfogadja és életbe lép - mondta Simon Attila, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára az MTI-nek.

Navracsics: a közigazgatási ösztöndíjprogram a fiataloknak ad lehetőséget

A Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Program filozófiája, hogy olyan fiataloknak nyisson lehetőséget a közigazgatásban, akik magas szintű szakmai tudással rendelkeznek és legalább egy idegen nyelvet jól beszélnek - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a 2013-as program szerdai ünnepélyes nyitó rendezvényén az Országházban.

Óriási lehetőségek nyílnak a kiscégeknek

Csongrád és Szentes után Kisteleken folytatta a megyejárást B. Nagy László. Ha az EU-ban jó a gazdaság, az hazánknak is jó, mert növekszik az export, a kormány lakossági devizahitel-csökkentő gazdaságpolitikája pedig a belső fogyasztás növelésére hat – emelte ki a kormánymegbízott a járási székhelyen, szerdán rendezett munkáltatói fórumon.

Jelentősen nőtt az illegális bevándorlók és a menedékkérők száma a Dél-Alföldön

Az elmúlt évekhez képest jelentősen nőtt 2012-ben az illegális bevándorlók és a menedékkérők száma a Dél-Alföldön – közölte Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) főigazgatója kedden Szegeden.

Az FBI képezi majd a magyar rendőröket

A 2012-es év rendőrségi leltárát elnézve öt évre visszamenőleg a megye legkedvezőbb adatait láthatjuk, például tavaly volt a legkevesebb a sérülésekkel járó és az ittas vezetők által okozott balesetek száma – mondta el a szerdai Napraforgó vendége, dr. Lukács János rendőr dandártábornok, a Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság vezetője, akivel Égető Gyula beszélgetett. A műsorban ezen kívül szó esett a közlekedési morálról, a határsértőkről, az embercsempészekről, de arról is, hogy az FBI is szerepet kap majd a rendőrök képzéseiben. 

Nemzeti ünnepre készülnek Hódmezővásárhelyen

 

A március 15-i nemzeti ünnep közeledtével már Hódmezővásárhelyen is megvan a ceremónia programja. A napot ünnepi zászlófelvonással kezdik a Kossuth téren, majd gálaesttel zárják a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban – számolt be Almási István, polgármester.

Íme, kik kaphatnak több cafeteriát

A cafeteriából egyre kevesebb jut a kis cégeknél dolgozóknak. Viszont a közepes és nagyobb vállalatoknál még mindig jó az esély arra, hogy kapjanak a juttatásból a dolgozók.

2300 földhasználóból eddig mintegy 1000 regisztrált

A földhasználati azonosító adatlap benyújtási határideje március 30-a – hívta fel a figyelmet sajtótájékoztatón Vácziné Horváth Mária, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Hódmezővásárhelyi Járási Földhivatalának vezetője.

Megoldhatná sógor, koma, de ha profit akar, itt a Woma!

A Woma Kft. már 17 éve áll a lakosság rendelkezésére, és az ügyfelek elégedettek, legyen szó köztisztasági szolgáltatásokról, szennyvízszállításról, csatornatisztításról vagy éppen duguláselhárításról. A cégről Papp László szakmai irányítóval beszélgettünk.

Makón is kezdeményezhető a honosítás

Március elseje óta a Makói Járási Hivatalban is beadhatók a kedvezményes honosítási kérelmek. Az ügyfeleket hétfőnként és szerdánként fogadják. Érdemes telefonon időpontot egyeztetni.

Előzzük meg az erdőtüzet!

A tavasz az erdőtüzek szempontjából a legveszélyeztetettebb évszakunk. Magyarországon évente több ezer helyen keletkezik erdő- és vegetációtűz. 2012-ben a lángok közel 22.000 esetben csaptak fel, ebből 6000 hektáron 3500 esetben erdőt és fásítást ért a kár. Bár a tüzek keletkezése több tényezőtől is függ, mégis, azok 99 százalékát mi, emberek, túlnyomórészt gondatlanságból okozzuk.

Még keményebb lesz a zéró tolerancia

Júliustól az eddigi 0,80 ezrelék helyett már 0,50 ezrelékes véralkohol-szintnél büntetőeljárást indítanak az autósok ellen. Az ügyvédi segítség lehetősége ezzel minimálisra szűkül: akinél ennyit mérnek, az ellen automatikusan büntetőeljárás indul. Az új szabályok szerint bűncselekmény lesz az is, ha valakit egy parkolóban vagy egy benzinkútnál kapnak el ittasan az autójában, aki pedig iszik és drogozik is, azt kétszeresen is büntetik.

Új devizahiteles-mentő csomag jöhet

A Népszabadság és a Magyar Nemzet is úgy tudja, hogy új csomagot készíthet elő a kormány a devizahitelesek megmentésére. A célcsoport a nagy hátralékban lévők lennének, a megoldás a hitel forintosítása lehet.

Tovább él a Rádió 7 és a Rotary szövetsége

 

Megtartotta soros ülését a hódmezővásárhelyi Rotary Club március 5-én a Best Western Ginkgo Sasban, ahol megszületett a döntés: a civil szervezet a Rádió 7-tel és a promenad.hu internetes hírportállal egy évvel meghosszabbította együttműködési szerződését. Kedden este kiderült, a 2012. március elsején indult médiatámogatásnak köszönhetően a Rotary Club jótékonysági tevékenysége ismertebbé vált a lakosság körében.