Nem kellenek a zsírpárnák, nem kell a méreg

Télen felszaporodnak a zsírpárnák, ami már csak azért is gondot jelent, mert a jó idő beköszöntével kevesebb ruhát viselünk. Az Épkézláb március 4-i műsorában a tavaszi megújuláshoz adott tippeket Bánfi Imréné Barna Mária.

Kisteleken és Mórahalmon folytatódik a megyejárás

Csongrád és Szentes után Kisteleken és Mórahalmon folytatja a megyejárást B. Nagy László. A kormánymegbízott mindkét járási székhelyen a járási hivatalokat látogatja meg és munkáltatói fórumokon népszerűsíti a Nemzetgazdasági Minisztérium február 14-én közzé tett, 10 milliárdos pályázati alapját. Az elsősorban mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásait segítő pályázaton a két Csongrád megyei járás települései különösen kedvező feltételekkel indulhatnak, hiszen már élhetnek a szabad vállalkozási zóna előnyeivel.

Érdem is volt a cím mögött

Fekete Ferenc 6 év kutatómunkájának eredményeként írta meg a Vitézi Rend történetét. Mint a szerzőtől megtudtuk, dédnagyapja vitéz volt, ez adta a késztetést a könyv megírására. Fekete Ferenc a Vitézi Rendről Kovács Ferenc pedig a vásárhelyi alakulat délvidéki harcairól és hazatéréséről tartott előadásokat március 4-én a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban (egyet délelőtt, egyet délután) és a HISZK Gregus Máté Tagintézményben.

Óriási üvegfa épül Orosházán

Júniustól állandó rendezvényhelyszínné alakul Orosháza főtere, a város újjátelepítésének emlékére pedig az egykori vadkörtefa 5,5 méter magas üvegmását állítják fel itt – közölte a Turizmus Online.

Jónak értékelték a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2012-es munkáját

 

Sok változáson ment keresztül az elmúlt évben a katasztrófavédelem, de a megyei igazgatóság sikeresen valósította meg a jogszabályváltozásokból fakadó feladatokat, így munkájukat jónak értékelte dr. Bakondi György tű. altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója – derült ki a hétfői sajtótájékoztatón.

Utcára lép a múlt Szeged belvárosában

Utcára viszi a múltat a Móra Ferenc Múzeum: a Kárász utca több pontján és a Széchenyi téren helyeznek el nagyméretű fotókat, melyeken a közterületek több évtizeddel ezelőtti arcát ismerhetik meg a járókelők.

„Csodát virágzik a jelen”

Március 1-jén és 2-án rendezték meg Nyíregyházán a Református Iskolák Országos Versenyét, melyen bethlenes diákok két nagyon szép eredményt is elértek.

Tíz évre ítélték a nevelőt életveszélyesen megsebesítő fiatalkorút

Nem jogerősen tíz év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Kecskeméti Törvényszék hétfőn azt a fiatalt, aki gyermekkorú társával életveszélyesen megsebesített egy nevelőt a bócsai gyermekotthonban 2011-ben.

Munkáltatói fórum helyi specialitásokkal

A Csongrád Megyei Kormányhivatal a Munkaügyi Központjával, a Kisteleki Járási Hivatalával, valamint annak Munkaügyi Kirendeltségével közösen tart munkáltatói fórumot szerdán, Kisteleken, a Művelődési Központban. A témák között a munka törvénykönyvének változásain túlmenően a térségben sokak számára érdekes lehet a hátrányos helyzetűek foglalkoztatása, illetve a munkahelyteremtő támogatások köre.

Szeptember végéig ők őrzik a repülőteret

Két hete beszámoltunk a Kabul Nemzetközi Repülőtér Őr- és Biztosító Kontingens zárógyakorlatáról, március 4-én pedig ünnepélyes keretek között búcsúztak el a hódmezővásárhelyi laktanyában a szeptember végéig tartó küldetésre induló katonáktól.

Egészségügyi bizottság: igen a kórházátalakításokra

Általános vitára alkalmasnak találta hétfői ülésén az Országgyűlés egészségügyi bizottsága azt a törvényjavaslatot, amely az állami tulajdonba került, gazdasági társaságként működő 28 kórházat költségvetési intézménnyé alakítaná.

Jön az újabb munkaerő-piaci akcióterv

A miniszterelnök évértékelőjében bejelentett, a bérből és fizetésből élő támogatása érdekében bevezetendő akcióterv kidolgozása folyamatban van, de még korai ennek részleteit ismertetni - mondta Varga Mihály hétfőn a parlament foglalkoztatási bizottsági meghallgatását. A politikus nemzetgazdasági miniszterré való kinevezését 12 igen, 3 nem és 3 tartózkodó szavazat mellett támogatta a testület.

Ahol 100 magból legalább 93 kikel

 

Nemsokára itt az idő, hogy elvessük vetőmagjainkat, ehhez azonban tudnunk kell, milyet vásároljunk ahhoz, hogy egészséges növényeket termesszünk. A Rádió 7 hétfő délelőtti Mezőgazdasági Magazinjának vendégei Égető Sándor a Hód Mezőgazda Zrt. vetőmagüzletág-igazgatója és Gila Csaba értékesítési vezető voltak, akikkel Égető Gyula beszélgetett.

Jó, ha fegyvertelen a játszótárs

Hogyan lehet jól kezelni a nehezen kezelhető gyerekeket? Sőt, hogyan lehet felismerni, hogy egy gyermek abba az irányba tart? Erről szólt egy négy alkalmas tréning, melyet a Kisteleki Kistérség szakembereinek tartottak – számolt be Pólya Tamás.

Botlott az Algyő a tavaszi rajton

A Csanádpalota otthobában botlott a megyei I. osztály listavezetője az Algyő, a bajnokság tavaszi nyitfordulójában. A közvetlen rivális Csongrád győzött, így utolérte az őszi elsőt. 

Hetedik lett az Eb-n a magyar papi válogatott

A szlovéniai Celjeben rendezték meg a katolikus papok VII. Labdarúgó Európa-bajnokságát. 13 ország képviseltette magát. A bajnokságot Lengyelország nyerte, második lett Bosznia-Hercegovina, harmadik Szlovákia, a további helyezettek sorrendben: Horvátország, Portugália, Románia, Magyarország, Ausztria, Szlovénia, Olaszország, Ukrajna, Montenegró. A magyar csapat tagjai: Farkas László, Moldván Tibor, Balogh Tibor, Veress Zoltán, Stefan Zoltán, Topsi Bálint, Rockenbauer László Barnabás OFM, Claudio Misquitta, Fejes Csaba, Barazsuly István, Dlubala Róbert SDS, edző: Takács László.

Megkezdődött a devizahitelesek pere

Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken hétfőn a svájci frank alapú devizahitelesek kontra AXA Bank polgári per, melyben 68-an kérik kimondani jó erkölcsbe és jogszabályba ütközés miatt kölcsönszerződéseik semmisségét.

Megújult honlapon kereshetjük eltűnt kedvenceinket

 

Megújult a Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft. honlapja, melyen már a Kft. által befogott ebek fényképekkel és rövid leírásokkal megtalálhatók. Ezzel az újítással könnyebben megtalálhatjuk elkóborolt kedvenceinket – mondta a hétfő délelőtti sajtótájékoztatón Magyar József, ügyvezető.

Itt a tavasz?

Bár éjszaka számítani kell fagyokra, napközben igazi tavaszi idő várható, a hétvégén 16 fok is lehet!

A Telek házaspár kapta a Csólyospálos Kultúrájáért Díjat

Idén tizenegyedik alkalommal került megrendezésre a Tavaszköszöntő Zenei Fesztivál Csólyospáloson. Helyi és vidéki előadók zenés, táncos produkcióit láthatta a Közösségi Házat zsúfolásig megtöltő közönség. Ismét színvonalas előadással lépett színpadra a lakosság körében méltán népszerű pedagógus-énekkar, kibővülve az iskola gyermekkórusával.

Fokhagymát a magas vérnyomásnak!

Számos olyan növény van a környezetünkben, amelynek kedvező – vagy éppen káros – hatásáról sokszor alig tudunk valamit. A Móra Ferenc Múzeum Szívdobbanás című tárlatához kapcsolódó utolsó előadásként Csupor Dezső gyógyszerészkari adjunktus beszélt a szív- és érrendszeri betegségeknél alkalmazható gyógynövényekről.

Túl sok? Túl kevés? Mennyit hízhat egy kismama?

Nemrégiben az ausztrál kismamák kétharmadáról derült ki, hogy nem tudják, mennyi az ideális súlygyarapodás a várandósság alatt. Ez valószínűleg a magyar hölgyeknek is problémát jelent. Éppen ezt bizonyította az az ausztrál kutatás, amely úgy találta, a kismamák egy része túl sokat hízik a 9 hónap alatt, más részük viszont olyannyira nem „engedi el” magát, hogy közvetlenül szülés után kisebb a súlya, mint a terhesség előtt.

Nyilas nélkül nem megy…

Megszakadt a Kosársuli győzelmi sorozata, az alapszakasz utolsó mérkőzésén meglepetésre kikapott a csapat a sereghajtó Mezőberény otthonában. Az okok: közepes védekezés, szervezetlen támadójáték, eladott labdák, gyenge dobóteljesítmény. Nyilas hiányában, aki a Szedeák juniorcsapatának mérkőzései miatt nem tudott elutazni - ezúttal a végjáték sem sikerült.

Oláh Norbert és Ugrai Panna Országos Diákolimpiai Bajnok!

Az elmúlt hétvégén rendezte a Magyar Diáksport Szövetség a 2012-2013-as tanév Úszó Országos Diákolimpiai döntőjét. A három napon át zajló küzdelmekben Hód-Úszó SE, illetve - nem igazolt sportolóként - Vásárhely úszói is szép számmal vettek részt. A döntőben egy fő képviselhette megyéjét.