Mennyibe fog kerülni? – Lakossági fórum a csatornáról

A vezetékszakaszok több mint 90 százaléka kész, a tisztítómű építése a következő nagy lépés. Járhatatlan utca ugyan nem volt, és a kivitelező is teljes helyreállítást ígér, azonban némi türelemre még szükség van, és sokakat foglalkoztat az is, hogy mennyibe kerül majd a rákötés.

Akik az emberi lélek húrján játszanak

 

Nagy érdeklődés övezte a Vásárhelyi Történelmi Kör márciusi előadását péntek este, amelyen  Farkas Ferenc tanár „A rejtelmes Tuva” címmel az ország érdekességeiről, a torokénekről és a sámánokról beszélt. 

Szombaton elrajtol a tavaszi szezon

Szombaton és vasárnap megkezdődnek a labdarúgó bajnokságok megyénkben. Az I. és a II. osztályban is készülhetünk izgalmas összecsapásokra. A tavaszi nyitófordulóban csap össze az Algyő és a Csanádpalota, de a megye II. két éllovasa, azaz a Szentes-Mártély meccs sem ígérkezik rossznak. 

Ötven óra közösségi szolgálat az érettségiért

Akik idén kezdték meg középiskolai tanulmányaikat, azoknak már 50 órás közösségi szolgálatot kell teljesíteniük, ahhoz, hogy megkezdhessék az érettségi vizsgát - mondta Kósa Lászlóné Tóth Krisztina, a Talentum Alapítvány irodavezetője, aki pénteken délután a Németh László Városi Könyvtárban tartott előadást e témában.

Akikben van Spiritusz – Galériával

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja idén második alkalommal rendezi meg SPIRITUSZ címmel azt a kreatív álláskeresők alkotásaiból nyílt kiállítást, amelyet március 1-jén délután nyitottak meg a nagyközönség számára. Az április 30-ig látogatható különleges tárlaton közel ötvenen mutatják be munkáikat a legkülönfélébb műfajokban.

Mozgolódás a volt gimi körül

 

Mindszenten a gimnáziumi épület az általános iskola átszervezésével történt kiürítését követően már 2011 óta értékesítésre vár. A közelmúltban az Önkormányzat vételi ajánlatot kapott az ingatlan megvásárlására egy helyi vállalkozótól, aki egyelőre bérlőként végez karbantartási munkákat, de hosszú távú tervei vannak az épülettel – tájékoztatta portálunkat Zsótér Károly, polgármester.

Székkutason már gondoltak a nőkre

A közelgő nőnap alkalmából Szél István polgármester nyújtott át minden hölgynek egy szál virágot a székkutasi Nőnapi Ünnepségen péntek délután. A vidám hangulatú programon teával, fánkkal és zeneszóval ünnepeltek.

Megoldhatná sógor, koma, de ha profit akar, itt a Woma!

Köztisztasági szolgáltatások, szennyvízszállítás, csatornatisztítás és duguláselhárítás alkotja a Woma Kft. fő profilját, akiknek ügyfelei 17 éve veszik igénybe a cég segítségét igen nagy megelégedettséggel. A cégről, Papp László szakmai irányítóval beszélgettünk.

Ne feledjük a profi bokszot!

Sajtótájékoztatót tartott a Ferobox Event Team profi ökölvívó menedzseriroda péntek délelőtt, Szentesen, ahol bemutatták a csapat versenyzőit, szó volt az iroda 2013-as rendezvényeiről valamint a közelgő Harcosok Klubja elnevezésű ökölvívó gálaestről – tudtuk meg Bertók Róberttől, a Ferobox Event csapat képviselőjétől.

Jótékonysági ruhaosztás Csólyospáloson

Csólyospálos Község Önkormányzata decemberben ruhagyűjtést szervezett a településen. A cél az volt, hogy a háztartásokban feleslegessé vált, de mások számára még használható ruhaneműket összegyűjtsük és azok egy későbbi időpontban kiosztásra kerüljenek azon lakosok között, akiknek ez segítséget jelent - tájékoztatta portálunkat Á. Fúrús János, polgármester.

Nyáron kezdődhet el a Csanádpalotát az országhatárral összekötő út építése

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) kiírta a kivitelezői pályázatot a 44129. jelű, a Csongrád megyei Csanádpalotát a román-magyar országhatárral összekötő út hazai szakaszának építésére - tájékoztatta pénteken a cég az MTI-t.

Laci bátyánk ma 71 éves

 

Hódmezővásárhelyi születésű, családi kötödés révén, lovak között nőtt fel. Apja ismert lókereskedő (lókupec) volt. Ő először, mint minden újvárosi gyerek, galambokkal kezdett foglalkozni, majd nemzetközi versenyeken is díjakat nyerő, németjuhász kutya tenyésztőként vált ismerté itthon és külföldön. Majd a "lovas korszaka" következett. 

A teljes áfa visszaigényelhető az operatív lízingnél

Az új szerződések állománya már bővült tavaly a hazai lízingpiacon, de a teljes portfólió ötödével esett 2012-ben. Az elmúlt esztendő egyértelmű győztese a flottafinanszírozás, minden 5. hazai új autó és ezen belül minden 4. céges autó flottafinanszírozással kelt el a Magyar Lízingszövetség beszámolója szerint. A kedvező elmozdulást jogszabályi változások is segítették.

Pingvinek csábították iskolába az óvodásokat

Kézműves foglalkozás, néptánc és éneklés is várt azokra az óvodásokra, akik ellátogattak a vásárhelyi Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola nyílt napjára március elsején. A vidám programok sora ezzel nem ért véget, ugyanis a negyedik osztályos diákok pingvineknek öltözve táncoltak a leendő elsősök előtt.

Együttműködési megállapodást írt alá Vajdaság Autonóm Tartomány és Csongrád megye

Újvidéken írt alá együttműködési keretmegállapodást Vajdaság Autonóm Tartomány parlamentjének elnöke, Pásztor István és a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, Magyar Anna február 27-én. Az együttműködést korábban a Csongrád Megyei Közgyűlés ülésén is egyetértés övezte, ennek megfelelően a Csongrád megyei delegációban mindhárom párt képviseltette magát. 

15,6 milliárdot vállal át az állam Hódmezővásárhelytől

Befejeződtek az adósságkonszolidációs tárgyalások, ami után kiderült, hogy az állam Hódmezővásárhely teljes adósságának 70 százalékát vállalja át. Azaz, a 22,3 milliárd forintos tartozásból 15,6 milliárdot vállalnak át a településtől - jelentette be sajtótájékoztató keretében Almási István polgármester és Lázár János, Miniszterelnökséget vezető államtitkár

Bírsághalmozó diszkó

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai a dél-alföldi régióban egy szórakozóhelyet ellenőriztek, amelynek eredményeként több millió forint bírságot is fizethet az üzemeltető.

Elstartolt a IV. Toros Pálinkafesztivál

Házias hús- és füstöltáruk, tradicionális kézműves sajtok és pálinka-különlegességek, hazai borászatok, valamint hagyományos disznótoros finomságok várják a IV. Toros Pálinkafesztivál látogatóit. A rendezvény nem titkolt célja, hogy felhívják a figyelmet a helyi gasztronómiai értékekre.

Kigyulladt egy targonca Makón

Kigyulladt targonca és gázszivárgás miatt vonultak csütörtökön a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egységei - tájékoztatta szerkesztőségünket Arany - Tóth Attila, szóvivő.

Ismét vizsgálják az óvodai és iskolai menzákat

Átfogó, országos óvodai és iskolai táplálkozás-egészségügyi vizsgálatot indít tavasszal az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI), illetve az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH). Legutóbb több mint négy éve volt hasonló ellenőrzés - tájékoztatta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken az MTI-t.