Több mint kilencvenen báloztak a focicsapatért

Fergeteges hangulat volt a Dóc Községért Egyesület első bálján, mellyel a falu focicsapatát támogatták. Hagyományteremtő a szándék, a polgármester nagy sikerként könyvelte el a rendezvényt.

Jöhet Elvis vagy Jacko, de a csárdás az igazi – Képgalériával!

Az Are You Lonesome Tonight című sláger és az Anasztázia című rajzilm Once Upon a December című betétdalának instrumentális változatára vonultak be a táncosok a táncparkettre február 23-án este a hódmezővásárhelyi Fekete Sas dísztermében. A HISZK Eötvös József Székhelyintézmény diákbálján 44 pár járta a táncok hosszú sorát.

Világkörüli utazás a Törptanya bálon – Galériával!

 

Világkörüli utazásban lehetett részük azoknak, akik a február 23-i szombatjukat a mindszenti Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központban töltötték. Kora délután a Városi Karneválon Dél-Amerikába, majd az esti bálon Afrikába és Hawai-ra kalauzolták a résztvevőket a szervezők.

Megtöltötte a színháztermet Verdi

 

Még senki soha nem hallhatta úgy Verdi operáit, mint ahogy a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ közönsége február 23-án este. A Classic Club Singers együttes elsőként Vásárhelyen mutatta be a Verdi:Doo Wap! című előadáson swing és jazz stílusban a 200 éve született olasz zeneszerző alkotásait.  

Díjazással, vacsorával és tombolával értékelték az évet

 

A mindennapos testnevelés miatt egyre népszerűbb sportág az úszás Vásárhelyen, valamint az idei támogatásoknak köszönhetően sokkal hatékonyabban működik majd a Hód Úszó SE – derült ki az egyesület éves közgyűlésén február 23-án az SZTE Mezőgazgasági Kar ebédlőjében. A délutánt a napirendi pontok, és a legjobbak díjazása után vacsorával és tombolahúzással zárták. 

Kezd felnőtté válni a Mocorgó

 

Éves közgyűlését tartotta meg február 23-án a mindszenti Mocorgó FC. Gyarmati Mihály elnök szerint kezd felnőni egyesülete, ugyanis nem titkolt céljuk, hogy együttműködésüket tovább erősítsék a Mindszenti Sport Egyesülettel és az óvodásoktól kezdve az U 19-es korosztályig foglalkozzanak a futballistákkal. 

Dél-amerikai hangulat a mindszenti farsangon – Galériával!

 

Egyszer már megmutatták magukat, de most újra jelmezt öltöttek és álarc mögé bújtak a mindszenti gyerekek, ugyanis a IV. Városi Karneválra került sor szombaton délután a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központban.

Titokban világhírű egy szegedi egyetem?

Nemzetközi elismertség, rengeteg szak a gazdaságtól az informatikáig, szerteágazó külföldi kapcsolatok, bőkezű ösztöndíjak és nemzetközi elismertség – ezt ígéri a szegedi Charles Molnar University, ami a honlapja szerint az egész világról vonzza a hallgatókat. Kicsit rontja a képet ugyanakkor, hogy a Dugonics téri épület honlapon található fotója meglepően hasonlít az Oslói Egyetem épületére, a rektor egy svácji professzorra, az egyetem vezetőinek neve pedig megegyezik a Debreceni Egyetem munkatársainak nevével.

Szükös évük volt, de életet is mentettek

A húsz éves Hódmezővásárhelyi Polgárőr Egyesület 2012-es évét értékelve Szula Ferenc elnök a legnagyobb eredménynek azt tartja, hogy a nagy nehézségek ellenére is folyamatosan működtek. Az egyesület február 23-án tartotta a tavalyi évet értékelő közgyűlését a Kertvárosi Olvasókörben.

Zsótér Károly: kialakulóban Mindszent ipari övezete

 

Egy óceánjáró is úgy szeli a habokat, hogy hetven tonna rozsdamentes padlóelem a mindszenti Szőke István egyéni vállalkozó és munkatársai által került a hajóba – derült ki a február 23-i csarnokavató ünnepségen, ugyanis a Tisza-menti városban tevékenykedő vállalkozó több mint kilencvenmillió forintból épített acélszerkezetek gyártására alkalmas 860 négyzetméteres csarnokot. A szalagátvágásra szombaton került sor.

A talpunkat csak szakember masszírozza!

Kilenc éve dolgozik masszőrként Zsibók Erika, természetgyógyász, reflexológus, akit a Rádió 7 Családi Magazinjában arról is kérdeztünk, hogy miért ne a párunk masszírozza meg a talpunkat egy fárasztó nap után.

Fűszeres finomság a purpurkenyér

Hosszú-hosszú időn keresztül szinte elfelejtett bíbor színű búza napjainkban valódi reneszánszát éli meg. A purpurkenyérről kérdeztük a Családi magazin Kemence rovatában Gulyás - Szabó Gergelyt, a Rónasági Gasztro Sütőipari Kft. ügyvezetőjét.

Hamis túrógombóc

Egy desszert, ami nem hagyományos módon készül, de nagyon finom! Gyorsan, finomat és olcsón! A részletekért kattintson!

Tepsis tarja

Egy egyszerű, gyors és nagyon finom főétel receptjét találják a cikkben, ha a tovább gombra kattintanak! Garantáltan a család kedvence lesz!

Mennyi az annyi?

Mi alapján mehetünk biztosra, ha építkezésbe kezdünk? Erről beszélt a szombati Családi Magazinban Hársasi Tibor, a Könnyűszerkezetes Házépítők Egyesületének elnöke.

Egyiptomi tánc és Gangnam Style a Klauzálban

Február 22-én került megrendezésre a Klauzál Gábor Általános Iskola alsó tagozatos farsangi mulatsága. A jelmezes felvonulásokat folyamatosan táncprodukciók is tarkították. Természetesen az idei év slágere a Gangnam Style is dübörgött, amelyre vidám táncos lábak ropták.

Megszépül a volt “Négyesi”

A hétvége ellenére sem pihennek Hódmezővásárhelyen, a közismert nevén János téri Vasboltként működő üzletnél, hiszen fotóink tanúbizonysága szerint felújítják az Andrássy útra néző portált.

Újra trendi cafeteriaelem lehet az önsegélyező pénztár

Újból kedvelt cafeteria juttatás lehet az önkéntes önsegélyező pénztárba való munkáltatói tagdíjbefizetés, ugyanis az idén életbe lépett adótörvény változások jelentősen szélesítették a kasszák által nyújtható szolgáltatások körét.

Szerelmes párnak adták ki magukat a dél-alföldi adórevizorok

Valentin-napi tűzijátékot rendeltek a dél-alföldi adórevizorok, nyugtát azonban nem kaptak a szolgáltatásról, és a pirotechnikusnak adószáma sem volt – tájékoztatta Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) regionális adófőigazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.