A magyarok keresztes hadjáratokat vívtak a törökkel

 

Magyarország és a keresztes hadjáratok kapcsolatát térképezte fel a február 13-án megrendezett előadás a vásárhelyi Emlékpontban. A program során számos történelmi érdekesség elhangzott, például az, hogy hazánk is aktív szerepet vállalt a 13. századi hadműveletekben.

Elvesző hagyományok nyomában a civilek

Civileket támogató program indul a Kisteleki Kistérségben. Kistérségi Civil Irodát hoznak létre a városban, ahol pénzügyi és jogi tanácsadó is rendelkezésére áll a kistérség szervezeteinek működésének segítésére. 2014-ig 30 millió forint áll rendelkezésre a civilek segítésére.

Szombaton kezd a HLKC

 

 

Február 16.-án, szombaton kerül sor a december 9.-én hóesés miatt elmaradt HLKC – Szeghalmi NKC NBII-es junior és felnőtt bajnoki mérkőzésekre. Mindkét csapat a tabella alsó részén foglal helyet, így a mérkőzés mindkét félnek létfontosságú téttel bír.

Hamarosan meggyullad a láng az új kazánban – Fotókkal!

 

 

Üzembe helyezték Mindszenten azt az ágaprítógépet, amely segítségével a „Kazánprogram 2.0” Startmunka mintaprogram keretén belül a Polgármesteri Hivatal és a Mindszenti Általános Iskola Dózsa-telepi Tagintézményében beüzemelt két biokazánt táplálják. Jelenleg a kémények gyártása és szerelése zajlik. A tervek szerint legkésőbb február 28-án gyulladhat fel a láng a kazánokban.

Magyarországon is megjelent az agresszív ázsiai kártevő

2012 őszén az M7-es autópálya mentén kihelyezett egyik csapdában a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének kutatói megtalálták az Európában rohamosan terjedő foltosszárnyú muslica (Drosophila suzukii) néhány példányát. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) 2013-ban országos felderítést indít a károsító terjedésének nyomon követésére. A lakosságnak, a termelőknek és a forgalmazóknak is szóló tájékoztató kiadványban gyűjtötte össze a faj legfőbb jellemzőit és a védekezési lehetőségeket.

Seprűnyélen száguldottak a tavasz elé

 

Farsangi mulatságot tartottak február 13-án délután a vásárhelyi Csodaházban. A rendezvényen az intézmény mindkét csoportja fellépett, akik seprűnyélen köszöntötték a tavaszt, valamint vonaton is utaztak.

Afganisztán kapuját őrzik a vásárhelyi katonák (Képgalériával!)

A gyorsreagálású erők a kabuli repülőtér elleni kombinált támadást hárítottak el, túszejtőket tettek ártalmatlanná, a francia kórházba érkező sérült afgán polgár alapos személyi vizsgálatot követően léphetett a tábor területére, az üzemanyagot szállító tartálykocsit pedig még bombakereső kutyával is körbe szimatoltatták – mindez a Kabul Nemzetközi Repülőtér Őr- és Biztosító Kontingens záró-gyakorlatán történt február 13-án a hódmezővásárhelyi laktanyában.

Mobil Toborozó Pont nyílt az SZTE JATIK épületében

Az SZTE és a Magyar Honvédség 2012. december 6-án megkötött megállapodásának értelmében a számos együttműködés mellett a Honvédség Mobil Toborzó Pontot nyitott az SZTE JATIK épületében. Az első megjelenésre 2013. február 6-án került sor, ahol a Honvédség munkatársai az Önkéntes Műveleti Tartalékos rendszerről tájékoztatták az SZTE hallgatóit és az érdeklődőket.

Vásárhelyen is lesz ételosztás

Az ételosztás már 11 éve működik Orosházán, amikor elindult az volt a legfontosabb szempont, hogy így tudnak az emberek mindennapjain a legtöbbet segíteni. Békéscsaba, Gyula és Mindszent után most Hódmezővásárhelyre is megérkezik a kezdeményezés – tudtuk meg Illyés Gábortól, az Őszinte Szívvel Egyesület elnökétől.

Negyven százalékkal nőtt az influenzások száma

Negyven százalékkal többen, 23 300-an fordultak orvoshoz influenzaszerű megbetegedéssel az elmúlt héten, mint az azt megelőzőn - közölte az Országos Epidemiológiai Központ szerdán az MTI-vel.

Készülnek a farsangra a Kozmutzában

Két felvonásban szokott történni a farsang a Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola és Szakiskolában. Ezen a héten az alsósok és az óvodások, jövő héten pedig a felsősök és szakiskolások készülnek műsorral.

Czomba: az idén is meghirdeti munkahelyteremtő pályázatát az NGM

A korábbi évekhez hasonlóan az idén is meghirdeti a munkahelyteremtő beruházásokhoz kapcsolódó pályázatát a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amely azt várja, hogy a támogatásoknak köszönhetően 5200 új munkahely jön létre a mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknál - jelentette be Czomba Sándor, az NGM foglalkoztatáspolitikai államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Húsz éves a szegedi kommunikáció szakos képzés

20 éve működő, komoly szakmai háttérrel rendelkező képzés, mely a mostanában látható visszaszorítások ellenére is életképes diplomát ad – e gondolat jegyében ünnepel, elemez és készül a jövőre a 20 éves szegedi kommunikáció tanszék.

Megváltozott a világ, megváltozott a katonaság is

 

A vásárhelyi dandárnak körülbelül 13 százalékát képviselik a nők, átlagosan a jelentkezők 50 százaléka nem bírja teljesíteni a fizikai alapkövetelményeket – derült ki a Rádió 7 szerdai Napraforgó műsorában, melynek vendégével, dr. Böröndi Gábor dandártábornokkal, a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokával Égető Gyula beszélgetett.

Marad a kettősség időjárásunkban

Térségünkben még a nap is előbújik néha, eközben a Dunántúlon a hó az úr. A Dél-Alföldön átlagban 8 fokot mutatnak a hőmérők jelenleg, míg a Dunától nyugatra fagypont közelében van a hőmérséklet, a közlekedést pedig hóátfúvások akadályozzák.

Húsvétra megválaszthatják az új pápát

Azt pontosan nem lehet tudni, hogy mikor történik meg a pápaválasztás. Ami biztos, hogy február 28-án hatályba lép XVI. Benedek lemondása, utána közvetlenül elkezdődik a konklávé, a bíborosok pápaválasztó gyűlése.

A Hwarang-Do képviseli Magyarországot

A Hwarang-Do Sportegyesület Hapkidosai most hétvégén vesznek részt az Európai Hapkido Únió által szervezett  Hapkido Európa Bajnokságon Horvátországban. Így Magyarországot a Hwarang-Do Sportegyesület fogja képviselni Kopasz Attila 3. Dan  EHU Hungary Instruktor vezetésével.
 

Brutálisan drágulhatnak az OKJ-s tanfolyamok

Szeptembertől akár kétszer drágábbak is lehetnek az OKJ-s tanfolyamok árai, miután a kormány megemelte a képzésekhez tartozó minimum óraszámokat. Szakértők szerint a lépés miatt rosszul járnak a képzőintézmények és a tanulni vágyók is, hiszen a korábban néhány hónap alatt elvégezhető tanfolyamok helyett akár három évig is elhúzódó képzésekkel kell megküzdeniük. A tanárok szerint egyes szakmáknál nincs is annyi tananyag, amivel meg lehetne tölteni a tantervet.

Így történik egy 19 autós tömegkarambol – Videó!

Alig több mint két perc kellett ahhoz, hogy a havas úton megállni képtelen autósok teljesen bedugítsák a kínai Vuhszi városban lévő nagy autópálya-kereszteződés egyik kétsávos felüljáróját. Mire az elsőnek ütközött autósok visszaszaladtak az út mentén, hogy a veszélyre figyelmeztessék az érkezőket, már 18 autó és egy busz csúszott egymásba.

Nyakunkon a tavaszi félév első Diákhitel igénylési határideje

Február 15-ig adhatja le hiteligénylési kérelmét az a hallgató, aki már márciusban Diákhitelben szeretne részesülni. A szabad felhasználású Diákhitel kamata a diákhitelezés eddigi történetében a legalacsonyabb, 7,75%, a kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2 kamata változatlanul kedvező 2%.

Ijesztő különbségek a készpénzfelvételi díjakban

Hatalmas különbségekkel találkozhatunk, ha nagyobb összeget szeretnénk készpénzben felvenni bankunktól. Előfordulhat olyan eset, hogy 10 millió forint felvétele 90 000 forint ellenében valósul meg, míg ugyanennyi készpénzhez egy másik pénzintézetnél mindössze 360 forintot kell fizetni.

 

Első önálló előadására készül a Kársulat

Raymond Queneau: Stílusgyakorlatok című könyvét dolgozta fel a Koktél Kultúr Kársulat színdarab formájában. Az epikus, de mégis könnyed és humoros előadást a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban mutatják majd be a közönségnek. Mérnyei Ilonával, a Kársulat művészeti vezetőjével annak apropóján beszélgettünk, hogy ez lesz az első önálló darabjuk.