Nem volt irigylésre méltó helyzetben sem Dezső Ferenc, sem Paksi Péter hiszen mindkét edző több játékosát volt kénytelen nélkülözni ezen a felkészülési találkozón. A vásárhelyiek kispadján közel egy csapatnyi labdarúgó nézte civilben a találkozót, hiszenMarton Bence, Konc Adrián, Varga Máté, Juhász I. Sándor, Tóth József és Czibere Adrián is kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódott, míg Keller Zoltán munkahelyi, Klimaj Kornél pedig családi elfoglaltsága miatt nem tudott ott lenni a vásárhelyi csapatban. A vendégeknél Brinszki Adrián külföldön tartózkodik, de mellette Szélpál, Kecskés, Pöszmet, Kispéter és Szabó sem volt az edzőmérkőzésre készülődők között.

A találkozó rendkívül alacsony színvonalú játékot hozott, rengeteg volt az eladott labda, így a kapuk alig kerültek veszélybe. Valamire való helyzetet nem is lehetett feljegyezni, “helyzetecskék” mindkét oldalon adódtak ugyan, de a háló egyik oldalon sem volt veszélyben. Azt kell mondani, hogy ez a találkozó még felkészülési mérkőzésnek is kevés volt, amennyiben a két csapat a tavasszal az elképzelései szerint szeretne szerepelni, akkor óriási javulásra lesz szükségük.

Felkészülési labdarúgó-mérkőzések:

Hódmezővásárhelyi FC – Tápé ESK 0-0
HFC: Hegyi – Szakál, Antal, Bokor, Mucsi – Kökény – Juhász II. S., Hanyecz B., Nagy A., Lékó – Szabó M. Csere: Vígh S., Máté D., Varga L. Edző: Dezső Ferenc.
Tápé: Erdei – Szűcs, Cseh, Hegyesi, Márki – Németh, Mike, Péter, Dlusztus – Kárász, Mihalkó. Csere: Tóth L., Kőszegi, Farsang, K.Tóth, Török, Szécsi. Edző: Paksi Péter.

A találkozót követően egy háromcsapatos, egy félidős tornára került sor, amelyet a Vásárhelyen edzőtáborozó nagyváradi egyetemista csapat nyert a HFC II. és a Székkutas előtt.

Partium FC Nagyvárad – HFC II. 2-1
A HFC II.-ben pályára lépett: Gábor V., Nagyistván (kapusok), Báló, Nagy Á., Forrai, Gajdán, Muzsik, Dezső V., Kupecz, Borbély, Molnár Zs., Brizik-Bodrogi I., Orovecz S., Horváth Cs., Megyeri, Hanga, Lukács, Papós és Lázár. Edző: Rostás Károly.
Góllövők: Dobondi (2), ill. Kupecz.

Székkutas TC – Partium FC Nagyvárad 0-2
A Székkutas csapatában pályára lépett: Lipcsei (kapus), Berta, Hatfaludy, Kiss D., Kiss Á., Bács, Iványi, Katona, Török R., Borsodi, Kovács, Sipos, Balogh, Tóth R. Edző: Nagy István.
Góllövők: Tőkés M., Popa M.

HFC II. – Székkutas TC 1-0
Góllövő: Nagy Á.

 

 

Forrás: Szegedma