A jeles nap, egy emlékezetes esemény megörökítését bízzuk profira, hiszen így nekünk csak arra kell figy3elnünk, hogy jól nézzünk ki. A szakember megkeresését, majd felkérését szervezzük már le időben, akár félévvel korábban – tanácsolta Fekete Róbert, akitől megtudtuk, hogy ha az esemény előtt két héttel megyünk nem biztos, hogy a fotós már ráér.

Ha bizonytalan az ifjú pár, hogy mit is szeretne, akkor segítek, hiszen rengeteg helyszínt ismerek – tudtuk meg vendégünktől, aki elmondta, mostanában egyre népszerűbb a graffitis házfal, mint háttér. A Robert Photo tulajdonosa hangsúlyozta, hogy érdemes a fotózásra időt hagyni, hogy ne kelljen rohanni, hiszen az senkinek sem jó. Fekete Róbert elmondta, hogy az esküvői fotózáskor már reggel óta az ifjú párral van, a sminkeléstől egészen az est végéig és fényképez. Nem szeretem a beállított képeket, inkább az elkapott pillanatok mutatják meg, adják vissza a nap hangulatát.

A Robert Photo tulajdonosa most egy új projektbe is belevágott: csatlakozott a Szépségvarázsló csapathoz, akik segítségével a hölgyek az egész világnak megmutathatják, hogy gyönyörűek. Akik pedig a varázslatban segítenek: Gila Olga, smink; Ecker Szilvia, divattervező, Belovainé Olasz Edit, haj és Fekete Róbert, fotó. Így négyen nem csak a modellekkel készülnek versenyekre, hanem várják azoknak a hölgyeknek is a jelentkezését, akik szeretnék megmutatni a világnak, párjuknak vagy saját maguknak, hogy mire képes egy jó smink, egy szép frizura, egy gyönyörű ruha és egy profi fotós.

Fekete Róberthez a 30/5784213-as telefonszámon lehet bejelentkezni, vagy emailben: info@robertphoto.hu címen.

 

Nagy Ágnes