Azt mondta, minden megállapodás létrejött az ügyben, csak technikai részletkérdések, szövegezési munkálatok maradtak hátra, a szerződés aláírása bármelyik pillanatban megtörténhet, hiszen csütörtökön az MVM közgyűlése meghozta a döntést.
A kormányfő tájékoztatása szerint összesen négy földgáztározóról van szó és arról a szerződésről, amely az oroszországi gáz importálását szabályozza, vagyis a jövőben – az E.ON helyett – Magyarország fog tárgyalni az oroszokkal arról, mennyi gázt hoz be, milyen ütemezésben és mennyiért. Hozzátette, elfogadhatatlan volt, hogy ezt a kérdést – amely a magyar gazdaság működése szempontjából az egyik legfontosabb – egy olyan szerződés szabályozza, amelyben nincs magyar szereplő.
Arra a műsorvezetői felvetésre, hogy a lapok 800 millió euró körüli vételárról cikkeztek, Orbán Viktor azt válaszolta: “nem irreális, amit ön mond”.

Az E.ON gázüzletágának megszerzése a rezsicsökkentéssel is összefügg – jelezte Orbán Viktor, hiszen – mint fogalmazott – “minél több eszközünk van – erőművünk, gázvezetékünk, tározónk, nálunk vannak a szerződések” -, annál inkább lehetősége van a kormánynak a rezsiköltségek csökkentésére. A kabinet pedig a továbbiakban is csökkenteni fogja a rezsit – jelentette ki. Hozzátette, a kívánt szint legalább az európai átlag.
Orbán Viktor csütörtökön Moszkvában nyilatkozott az MTI-nek arról, hogy a kormány Budapesten megvette, visszavásárolta azokat az eszközöket – például gáztározókat, szerződéseket – amelyeket az előző kormányok privatizáltak. Hozzátette: Magyarország polgárai most már biztonságban érezhetik magukat az energiaellátás mennyisége, illetve az érte fizetendő ár tekintetében is.
A nol.hu értesülése szerint az MVM Magyar Villamos Művek (MVM) csütörtöki közgyűlésén a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) felhatalmazást adott az állami áramcsoport vezetőségének, hogy legfeljebb mintegy 875 millió euróért megvásárolja az E.ON földgáztároló, illetve -nagykereskedő társaságát.
Orbán Viktor miniszterelnök és Johannes Teyssen, az E.ON elnök-vezérigazgatója 2012. november 30-án írt alá szándéknyilatkozatot az E.ON Csoport magyarországi földgázipari érdekeltségeinek átruházásáról az MVM-re.

forrás:MTI