Büszkén mondhatom, hogy régiónkban van elég vér, hiszen nagyon aktívak az itt élők – kezdte a beszélgetést dr. Szekeres Veronika, a Szegedi Regionális Vérellátó Központ régióigazgatója, aki elmondta Hódmezővásárhelyen, az önkéntes véradókon kívül, a tűzoltóság és a katonaság is rendszeresen segíti a központot.

Műsorunkban elhangzott, hogy sok magyar Ausztriába utazik vért adni, mert ott fizetnek a plazmáért. Vendégünk elmondta, nem támogatják ezt a formát, ugyanis mióta hazánk az unióhoz csatlakozott, azóta a véradás eszméje és követelménye az önkéntesség és a térítésmentesség, hiszen ez az egészséges véradókat fogja vonzani, ezzel a vérrel átvihető fertőző betegségek kockázatát is csökkentik.

Nagy port kavart annak a miskolci férfinek az esete, aki tizennyolc év után tudta meg, hogy Hepatitis C-je van, bár ez már korábbi véradáskor kiderült, de nem megfelelően tájékoztatták. Az ügy kapcsán dr. Szekeres Veronika elmondta, hogy nem hallotta a hírt, de 2000. június elsejével, ahogy megalakult az Országos Vérellátó Szolgálat, olyan központi utasítások léptek életbe, amelyek tartalmazzák minden donort kivizsgáló orvos feladatát. Amennyiben a véradás előtt, vagy azt követően betegségre gyanús elváltozás figyelhető meg a véradónál, arról mindenképpen tájékoztatni kell, valamint központilag kap egy levelet, amely behívja egy tájékoztatóra a donort.

Minden vérrel átvihető ismert betegségre kötelező szűrővizsgálatot végezni minden egyes véradó minden egyes véradását követően – tudtuk meg dr. Szekeres Veronikától, aki kifejtette, hogy ilyenkor a fertőző májgyulladás B és C típusára, a HIV 1 – 2 típusára és a szifilisz kórokozójára terjed ki a vizsgálat. Hozzátette, ilyenkor a szervezet által termelt ellenanyagot vizsgálják, ezért előfordulhat olyan periódus, amikor már a szervezetben van a vírus, de még nem termelődött ellene annyi ellenanyag, hogy az kimutatható legyen. Ilyen esetben, ha azt a vérkészítményt beteg kapja, akkor fertőző lehet – mondta el a régióigazgató, aki hangsúlyozta, ennek a kockázata tízezrelékes számban fordul elő nemzetközi és hazai szinten is. Az ilyen jellegű betegségek előzetes kiszűrésére véradás előtt a donoroknak egy nyilatkozatot kell kitölteniük. Dr. Szekeres Veronika műsorunkban elmondta, ha mégis előfordul, hogy egy beteg fertőzött vérkészítményt kap, akkor minden esetben kivizsgálják az esetet, és értesítik a donort.

Műsorunkban elhangzott, hogy két véradás között minimum 56 napnak kell eltelnie. A férfiak maximum 5 alkalommal, míg a nők 3 – 4 alkalommal adhatnak vért. Igaz, a férfiak többször adhatnak vért egy évben, de a nők kicsit aktívabbak – tudtuk meg vendégünktől, aki elmondta, a számadatok szerint közel egyforma arányban adnak vért a donorok.

Régi álmom valósult meg azzal, hogy új épületet kap a vérellátó központ – mondta el zárásképp vendégünk, akitől megtudtuk a pécsi vérellátó központtal közösen pályázaton nyertek támogatást, amely segítségével 2014 márciusától Szegeden is megújult, korszerű körülmények között tudják majd fogadni a véradókat.

Nagy Ágnes