Stettner Sebestyén Bajorországból érkezett Budára, majd egy festő özvegyét vette feleségül, és ő is piktornak állt. Több kisebb budai megbízás után 1738-39-ben készítette el a szegedi Dömötör-templom monumentális méretű, háromszintes főoltárának lenyűgöző barokk festményeit.

A dóm helyén a középkor óta templom állt – a Szent Dömötör-templom 1725 és 1749 között nyerte el végleges alakját. A szegedi nagyárvíz után a lakosok írásos fogadalmat tettek, hogy ha sikerül újjáépíteni a várost, egy óriási méretű templomot építenek hálájuk jeléül. A fogadalmat végül tettek követték, és éppen 100 éve, 1913-ban kezdték meg a Dömötör-templom bontását, majd a dóm építését.

A Fekete házban nyíló, Szabadkáról érkező kiállítás Stettner Sebestyén impozáns oltárfestményeit mutatja be: többek között Szent Györgyöt, Szent Mihályt és Szent Cecíliát ábrázoló olajképeket is láthat a közönség. Kiállítják továbbá a képek történetét és restaurálási folyamatát szemléltető tablókat, valamint a Dömötör-templom oltárának megmaradt díszét: egy nagyméretű Szeged-címert is.

 

 

Forrás:

Medgyesi Konstantin

sajtóreferens

Móra Ferenc Múzeum