A kieső fogat ne dobjuk ki

A fogak épsége szempontjából nem az a lényeg, hogy mennyi cukrot, szénhidrátot fogyasztunk, hanem hogy milyen gyakorisággal tesszük ezt – többek között erről esett szó az Épkézláb január 21-i műsorában, amelynek vendége dr. Szabó Katalin fogszakorvos volt.

Több ezer ügyfél pár hét alatt

 

A járási hivatalok ez év elejétől működnek, a tapasztalatok pedig eddig pozitívak. A Rádió 7 Napraforgó című magazinműsorában vendégünk volt Weszely Tamás, a Makói járási Hivatal vezetője, aki elmondta, hogy a 20 nap alatt eddig több mint 2000 ügyfelet szolgáltak ki.

 

Idén elkészülhet a Jókai utca és a Kutasi út kereszteződésében a jelzőlámpás csomópont

 

Idén nyárra elkészülhet a 47. sz. főút és a Jókai utca kereszteződésének jelzőlámpás csomóponttá alakítása, de sor kerül az Ipari Parkot elérő déli elkerülő út egy újabb szakaszának tervezésére is.

Felháborodás és aláírásgyűjtés Sándorfalván

 

Népi kezdeményezés alakult Sándorfalván, mely mögé aláírásával már a választásra jogosultak csaknem fele felsorakozott. Mindezt egy idei évre elfogadott önkormányzati rendelet váltotta ki, amivel a régi kommunális adót egy súlyosabb telek és építményadóra cseréltek, mondta el a kezdeményezés életre hívója Dudás Zoltán.

A köztartozásmentes adatbázissal kapcsolatos változások

 

 

2013. január 1-jétől az adózók kényelmét szolgálja az a változás mely alapján valamennyi, jogszabályi előíráson alapuló tartozásmentesség igazolása esetében – amennyiben az adózó szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban – a tartozásmentességet vizsgáló szerv köteles azt elfogadni, így nem kell adóigazolást kérni.

Sikkasztás Csongrád megyében

 

Folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében és 2 rendbeli magánokirat hamisítás vétségében mondta ki bűnösnek a Szegedi Törvényszék 2012. augusztus 23-án T. István (1977 – szentesi lakos) vádlottat, és ezért őt a bíróság - halmazati büntetésül - 5 év börtönre, 6 év közügyektől eltiltásra, 1 millió forint pénzbüntetésre és 3 év könyvelői és gazdasági társaság vezető tisztségviselői foglalkozástól eltiltásra ítélte. A bíróság a vádlottal szemben 51.911.043 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.

Szombattól egységes az Unióban a jogsi

 

Életbe lép szombaton az az uniós jogszabály, amely egységes formai követelményeket támaszt az egyes EU-országok által kibocsátott vezetői engedélyekkel szemben.

Párizsis szendvicskrém

A szendvicskrém kiválóan feldobja a legegyszerűbb elképzeléseinket is. Kóstolja meg! Nagyon finom! A receptért kattintsanak tovább!

Három meccs – két győzelem

 

Remekül kezdte az NB I/B keleti csoportjának "tavaszi" szezonját a Kosársuli u23-as csapata. Utasi Gábor tanítványai Salgótarjánban közepes játékkal is gond nélkül nyertek, majd a tavalyi országos bajnok Kecskeméttől hazai pályán kikaptak ugyan, de jól helytálltak. Szombaton pedig a vártnál jóval nagyobb különbséggel vágtak vissza az őszi vereségért a Tiszaújvárosnak.

Nem korcsolyázhatunk

"A jégpálya bezárt. Használata tilos!" tábla fogadja a vásárhelyi korcsolyapálya felé sétálókat január 21-én, amely az enyhe időjárás miatt  alkalmatlan a használatra. 

A Magyar Kultúra Napján díszközgyűlés keretében adják át az elismerést

 

2013. január 22-én, kedden 11.00 órakor a Magyar Kultúra Napja alkalmából a hagyományoknak megfelelően ünnepi díszközgyűlés keretében kerül átadásra a Bessenyei Ferenc Művészeti Díj. A Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata által alapított elismerésben az idei évben a Jordán Tamás színművész, valamint a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara részesül.

10 jele annak, hogy a nő viseli a nadrágot

 

Soha, semelyik férfi nem vallaná be, hogy papucsként él és viselkedik egy kapcsolatban, még akkor sem, ha ezzel tisztában van, és ha tehetné, változtatna a helyzeten. Papucsnak lenni egyébként nem azt jelenti, hogy egy pasi a tenyerén hordozza a partnerét, kedves vele és kerül mindenféle konfliktust, hanem hogy meghunyászkodik, mindenben engedelmeskedik, teljes mértékben átadja az irányítást a nőnek, akinek mindig igaza van, és akinek nem lehet ellentmondani. Összeszedtük azokat az ismérveket, amik tipikusan arra utalnak, hogy egy domináns, erőszakos házisárkánynak rendeli magát alá a férfi.

Rosszabb lesz idén gazdagnak lenni

 

Havi egymillió forint felett csökkenni fog idén a nettó bér, mert a szuperbruttó nem kompenzálja az egyéni járulékplafon eltörlését. Kérdés, elmegy-e a kedvük az érintetteknek attól, hogy munkabérként jussanak pénzükhöz.

Elérkezett az idén a férfiak ideje

 

Tavaly év végén a gender direktíva hatályba lépése előtt a nőknek volt érdemes életbiztosítást kötni, most azonban fordult a kocka. A hölgyek díjai azóta nagymértékben emelékedtek, a férfiaké viszont markánsan csökkentek.

Kun Béla, Sztahanov és Marx is a múlté Székkutason

 

2013. január 1-től közterület, közintézmény nem viselheti olyan személy, szervezet nevét, vagy kifejezést, aki, illetve amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerhez köthető. Mindezek értelmében Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestülete 6 közterület nevét változtatta meg.

Vízhálózat karbantartás Hódmezővásárhelyen

A Zsigmondy Béla Vízi-közműveket Üzemeltető Zrt. tájékoztatja Tisztelt Fogyasztóit, hogy vízhálózat javítási munkálatok miatt a mai nap folyamán Hódmezővásárhelyen két helyen várható 7 és 14 óra között időszakosan a vízszolgáltatás szünetelése.

A kormány fenntartja álláspontját, elővigyázatossági hitelmegállapodásra törekszik az IMF-fel

 

Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter szerint a magyar kormány fenntartja álláspontját, elővigyázatossági hitelmegállapodásra törekszik a Nemzetközi Valutaalappal (IMF),  jelenleg azonban egyeztetések folynak, hivatalos hiteltárgyalások nem zajlanak.

Rendben lezajlott a vidéki kulturális intézmények átadás-átvétele

 

Rendben lezajlott a vidéki kulturális intézmények átadás-átvétele, az eddig megyei, majd állami fenntartásban lévő közgyűjtemények települési fenntartásba vételét az emberek többsége helyes döntésnek tartja – hangzott el a kulturális államtitkár és az országgyűlési kulturális- és sajtóbizottsága elnökének közös sajtótájékoztatóján.