Délután hódmezővásárhelyi egységünk Orosházán nyújtott segítséget a Tormási úton egy üzem oltásánál, míg szentesi egységünket a helyi Attila út egyik üzemébe riasztották, ahol kiérkezésükre a három négyzetméteren keletkezett lángokat az ott dolgozók kézi tűzoltó eloltották, személyi sérülés nem történt.

Reggel a szegedi létrás egység Öcsödön nyújtott segítséget egy kamion mentésénél, majd az 55-ös út 33-as kilométerénél árokba csúszott kamion mentéséhez kértek segítséget (fotóink ennél az esetnél készültek). Délután Csongrádon egy faág szakadt le az Árpád utcán, a járókelőket és ingatlant is veszélyeztető helyzetet helyi egységünk felszámolta.

Délután Hódmezővásárhelyen, a Hársfa utcán egy árokba hajtott gépkocsi okozott akadályt, míg este a szegedi Budapesti úton egy faág szakadt elektromos vezetékre, majd a szintén Szegeden, az Acél és az Algyői utcák kereszteződésében történt baleset, ahol egységünk a sérült járműveket áramtalanította.

Hajnalban a szegedi Római körút egyik lakásának tulajdonosa kérte segítségünket: a felette lakó felől víz csöpögött a lakásába. Egységünk kiérkezésére a közös képviselő a ház főcsapját elzárta, és a felső szinti lakót értesítették a problémáról. Reggel Makónál történt baleset: az M43-as és a Királyhegyesi út kereszteződésében árokba csúszott egy személyautó, amelyet egységünk kiérkezésére kivontattak.

 

Forrás:
Arany-Tóth Attila
Szóvivő