A kiállított képek az életigenlést, a természetet, a természeti jelenségeket, a növény- és állatvilágot ábrázolják.
“A számunkra csak fényemberként létező fiatal képeit nézve az embernek eszébe jut, hogy sokan a két kezükkel sem tudnának ilyet alkotni. Olyan életszeretet van a művészben, amit sokaknak látniuk kell, ezért nyitották meg a tárlatot” – közölte Apró-Juhász János, a szegedi Független Városi Szövetség elnöke kedden az MTI-vel.     A 22 éves fiú kiskorában gyermekbénulást kapott, nem tud járni és kezeit sem tudja mozgatni, de ez nem akadályozza meg az alkotó munkában. Annak ellenére, hogy a mindennapokban édesanyja segítségére szorul, az alkotás az ő világa. Odatérdel a dívány elé, beledörzsöli az orrát a festékbe, és dolgozik. Az eladott képek árával járul hozzá a családi kasszához, ebből új lapokat, festéket vesz és gyarapítja házi kedvenceit is. Szabolcs számára a mindennapi nehézségek legyőzése a cél: az esélyteremtés, a létfenntartás.

A költészettel is foglalkozó fiú a Szegedhez közeli Üllésen él. “Élete születése óta nagyon nehéz, mégis küzd, mert élni akar, és tetteivel nemcsak örömkönnyet, boldogságot varázsol az őt körülvevők arcára, hanem mindenkinek példát mutat” – mondta az őt támogató egyesület elnöke.     A tárlat a MÁTRIX Közhasznú Alapítvánnyal közös kezdeményezés. Az alapítvány korábban egy ágy megvásárlásával támogatta a nehézségek között élő fiút és családját, most az orral festett képek vásárlását hirdették meg. Emellett a Mátrix Segélyalap fogadja a fiú és a család számára a lakossági és céges adományokat, amelyeket teljes egészében továbbad Szabolcs részére.

forrás:MTI