Ajakzsír és tejtermékek is okozhatnak függőséget

Az emberek jelentős része érintett az alkohol-, drog-, nikotin- vagy játékfüggőségben, és akkor még nem is beszéltünk a különböző ételfüggőségekről. Az Épkézláb január 14-i műsora a szenvedélybetegségekkel foglalkozott.

Három HLKC érem az újév kezdetén

 

Erős mezőnnyel és színvonalas mérkőzésekkel zajlott az I. Újévi Kézilabda-kupa három korosztály leány-csapatai számára a Hódtói Sportcsarnokban. Az U8-as korcsoportban az idei évben országos döntőbe jutásra is esélyes Kézilabda Szeged SE csapata mellett az Algyői Sportkör és a Szeged Kiskundorozsma csapata volt Dobra Ildikó vásárhelyi tanítványainak ellenfele.

A fotóművész után az amatőröké lesz a pálya

Ritka alkalom a város kulturális életében, hogy nem csak megnyitnak valamit, hanem le is zárnak – mondta dr. Kószó Péter alpolgármester január 14-én délután a hódmezővásárhelyi Emlékpont Galériában, a Fényképrejtvény – Hol is van ez? címet viselő tárlat játékának eredményhirdetésén.

Fogós kérdés – melyiket válasszam?

Rövid vagy hosszú? Hegyes vagy lekerekített? Mit szeretnek a nők igazán? Megtudhatják január 15-én a Rádió 7 Női Magazinjából, ahol vendégünk lesz Tóthné Nagy Anett, műkörömépítő. Számít megtisztelő figyelmükre negyed kettőtől a műsorvezető: Nagy Ági!

A közönséget is bevonják a táncba – Képgalériával!

 

Több érdekesség is látható lesz  február 23-án a vásárhelyi HISZK Eötvös József Székhelyintézmény diákbálján: 52 perces folyamatos táncot láthat majd a közönség, valamint a 44 táncpár a Fekete Sas báltermének minden pontján megjelenik majd. Ezen kívül az éjféli meglepetéstáncba a közönséget is bevonják.– Képgalériával!

Állami vagy egyházi lesz a gimi? A kérdés még nyitott

A tanév végéig Tóth Gabriella az igazgató, de pályázik a posztra – most az állam a fenntartója az ÁFG-nek, de az egyháznak adnák. Ami biztos: a hétvégén lesz a központi felvételi, a végzősök pedig készülnek a szalagtűzőre – mondta el az intézmény vezetője.

Keresztül meg kasul: a megyében itt a legjobb a helyzet

Bár hivatalosan még nem adták át, a helyiek hetek óta használják az új kisteleki kerékpárutat, amely kelet-nyugat irányban szeli át a várost. Állítólag ezzel nem lesznek olyan gondok, mint az észak-délivel, a közlekedési szituációk le vannak játszva, csak a parkolás necces a Rákóczin.

Félidős a bajnokság

Túl a mérkőzések felén éleződik a helyzat a XI. Kisteleki Téli Teremlabdarúgó Bajnokságon. A hétvégén 16 gólos különbség is született: a viszkis csapat tizenhétszer vette be ellenfele kapuját, a LÚZER FC pedig neve ellenére nemigen áll vesztésre. A részletekért kattintson tovább!

Egyedülálló energetikai projekt indul Kisteleken

A város déli határában, közvetlenül a transzformátor-állomás mellett megújuló energiát hasznosító napelemes kiserőmű épül fel hamarosan. Kistelek élenjár, hiszen az országban nincs igazán erre példa, és már többen is érdeklődtek a rendszer iránt – emelte ki Nagy Sándor polgármester a beruházó cég tájékoztatóján.

Kezdődnek az agrárkamarai választások

Február 1-én kezdődnek az agrárkamarai választások, megyénkben először február 4-én Hódmezővásárhelyen adhatják le voksaikat azok, akik már korábban regisztráltak és megfizették az 5000 Ft-os egyszeri regisztrációs díjat is. A választásokkal kapcsolatban január 14-én Szegeden, a Megyeházán tartott sajtótájékoztatót Kispál Ferenc, a Csongrád Megyei Agrárkamara megbízott elnöke.

Juan Carlos Pastor váltja Skaliczkit

Vasárnap késő este Madridban a Pick Szeged vezetése és Juan Carlos Pastor aláírta az új tréner szerződését. A spanyol edző megállapodása a nyártól 2 2 évre szól.

Gyorsabban intézhetjük ügyeinket

 

Lecsökkentek az ügyintézési határidők, és hogy elkerüljük a sorban állást, már interneten is időpontot tudunk kérni az ügyintézésekhez – derült ki a Rádió 7 hétfői Napraforgó magazinjából. A műsor vendége dr.Makó András, a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal vezetője volt, akivel a járási hivatalok működéséről Égető Gyula beszélgetett. 

Igényelhető a szociális célú tűzifa támogatás Székkutason

 

 

2013. február 15-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatalhoz a szociális célú tűzifára való jogosultságra vonatkozó kérelmet. Szociális célú tűzifa a szociálisan rászoruló részére a fűtési kiadásaihoz való hozzájárulásként állapítható meg.

Hetvenhét – Jordán Tamást kérdeztük

 

Január 11-én mutatta be a Békéscsabai Jókai Színház Zalán Tibor és Huzella Péter Hetvenhét című zenés, interaktív mesejátékát Jordán Tamás rendezésében. 

Halált okozó testi sértés Szentesen

 

Halált okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a Szegedi Törvényszék 2012. október 1-én G. Ádám Mihály (1977 – budapesti lakos) vádlottat, és ezért őt 6 év 6 hónap börtönre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Időjárás előrejelző radart vásárol az OMSZ Szentesre

Árvízvédelmi előrejelzésre is alkalmas lesz az a Szentesre telepítendő radar, amelyet nyílt közbeszerzésen, nettó 1 millió 832 ezer euró becsült értéken kíván megvásárolni az Országos Meteorológiai Szolgálat 

Kisebb szünet után folytatódik a havazás, de eső, ónos eső is várható

 

Az éjszakai és reggeli hóesést követő kisebb szünet után hétfőn folytatódik a havazás, de többfelé eső, havas eső, ónos eső formájában várható csapadék – közölte Jenki Szilvia, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.

Bronzérmes Hornyák Alex

A vívósport legfiatalabb versenyzői korosztálya, a Törpici korosztály. Ők a 2002 –ben született versenyzők. Ebben a korosztályban rendezte meg Budapest Bajnokságát az Újpesti Torna Egylet vívószakosztálya, melyen Hornyák  bronzérmet szerzett.

Kutas és Vásárhely német szemmel

 

Mint arról már beszámoltunk regényes útikönyv jelent meg december elején Hódmezővásárhelykutasipuszta címmel a Németországban élő Berta János tollából, aki Székkutason, Vásárhelyen, Szegeden, Orosházán és egy sor egyéb helyszínen tett nyaralásain tapasztaltakat és élményeket vetette papírra. A könyvet író-olvasó találkozón a nagyközönségnek Székkutason mutatják be január 25-én.

Rendőrkutyákkal és GPS-szel védekeznek a hazai sasok mérgezése ellen

 

Évről-évre nagyobb számban pusztulnak el mérgezéstől a parlagi sasok hazánkban. A nagyrészt Kárpát-medencében fészkelő, fokozottan védett madár megmentésére négyéves projekt indult: a mérgek felkutatására kutyákat képeznek ki, az elkövetőkkel szemben pedig a Nemzeti Nyomozóirodával karöltve lépnek fel. Egymillió forintot és öt év börtönt “ér” egy madár.