Mint ahogy arról korábban is írtunk az Egészséges Vásárhely Program a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretén belül nyert pályázati forrást a HURO/1101/189/2.4.1 Rendszeres mammográfiás szűrés infrastruktúrájának fejlesztése a Hódmezővásárhelyi és a Szentesi Kistérségben és Aradon címmel, melyben vezető partner a Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház- Rendelőintézet illetve projekt partner a szentesi székhelyű Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház- Rendelőintézet valamint az aradi Vasile Goldis Egyetem.

A sajtótájékoztatón Dr. Kallai Árpádon túl, Gyurisné Pethő Zsuzsanna, az EVP igazgatója,  valamint a szentesi kórház képviseletében Dr. Várkonyi Katalin főigazgató és az Aradról Dr. Székely Orbán Csaba onkologús is részt vett.

Az Európai Unió által támogatott projekt keretében mindhárom városban új digitális mammográf- és ultrahang-készülékeket szereznek be, valamint fejlesztik a leletező és archiválási rendszert, illetve a vizsgálatok pontosságát segítő szoftvereket is.

Vásárhelyen ezentúl klimatizálhatják a térségi, kistelepülési emlővizsgálatokat végző szűrőbuszt és biztosíthatják annak zavartalan működését, illetve felújíthatják a mammográfiát és EVP-irodát alakítanak majd ki. A program lehetőséget ad arra is, hogy még több nő vegyen részt a szűréseken, amely arány városunkban egyébként is országosan kimagaslónak mondható.

Az évek óta sikeresen működő Egészséges Vásárhely Program a projekt során tapasztalatait is átadja mind a szentesi, mind az aradi intézménynek.

Dr Kallai Árpád elmondta, hogy nagyon bízik abban, hogy a most megvalósuló pályázat kereteiben az EVP a határon túl is helyt fog állni és az intézményeknek lehetősége lesz megmutatni, hogy összefogással, a határok lebontásával még erősebben és hatékonyabban tudják felvenni a küzdelmet az emlőrák ellen.

A szentesi intézmény főigazgatója Dr. Várkonyi Katalin beszámolt arról, hogy azt várja a programtól, hogy a tudás, amit Vásárhelyen már megszereztek valóban pozitívan járul hozzá ahhoz, hogy Szentesen is minél több nő vegyen részt emlőszűréses vizsgálatokon, javítva a jelenlegi arányokat.

Aradon a részvételi ráta még rosszabb – tudtuk meg Dr. Székely Orbán Csabától, az aradi kórház onkológus főorvosától. A román városban nagyon hálásak azért, hogy ők is partnerként résztvehetnek a pályázatban és kiemelten fontosnak tartják, hogy az új és hasznos készülékeken túl az elméleti és gyakorlati tapasztalatokra is szert tegyenek. Mivel Romániában eddig nem volt szervezett emlőszűrés így megbetegedéseket csak késői stádiumokban tudták kimutatni, de mindenképpen bíznak az eredmények javulásában.