A szervezet által minden hónapban kiszámított élelmiszerár-index decemberben 209 pont volt, 2 ponttal, azaz 1 százalékkal alacsonyabb, mint az előző hónapban és 3 százalékkal kisebb, mint egy évvel korábban. A FAO indexében szereplő árucikkek közül főként a növényi olajok és a gabonafélék árának mérséklődése idézte elő a decemberi csökkenést, ami már a harmadik hónapja tart egyhuzamban.

Az indexet egy szemes terményeket, olajos magvakat, tejtermékeket, húsféléket és cukrot tartalmazó élelmiszerkosár árának változása alapján határozzák meg.

Mindamellett a FAO elemzői megjegyezték: az árak a következő hónapokban a mostani viszonylag magas szinten fognak stabilizálódni, de a piac valószínűleg nyugodtabb lesz, mint tavaly, amikor a nyáron bekövetkezett drágulás miatt komolyan lehetett tartani a 2008. évihez hasonló, halálos áldozatokat is követelő élelmiszerválság kirobbanásától.

 

Forrás: vg.hu / MTI