2012. áprilisában Hódmezővásárhely önkormányzata szélesre tárta közintézményei kapuit a DUE delegációja előtt: a diákújságírók két nap alatt több mint tíz helyszínre látogattak el: a Városháza dísztermében rendezett megnyitó és prezentáció után borvacsorára voltak hivatalosak a XVIII. századi tájházba, kipróbálták magukat korongmesterként a Belvárosi Fazekasházban, időutazást tettek az Emlékpont Múzeumban, műsort készítettek a Rádió7-ben, újságíróként “akcióztak” a híres vásárhelyi piacon, felkapaszkodtak a panorámáért a víztoronyba, megcsodálták a Gingko Sas luxusszállodát, bebarangolták a mártélyi ártér tanösvényét, megmártóztak a gyógyfürdő vizében, éjszaka pedig buliztak.

A látnivalók azonban nem fogytak el, ezért 2013-ban is lesz hódmezővásárhelyi médiahétvége. A II. Vásárhelyi DUE-napokat 2013. április 26-28-án rendezik meg, és ezúttal a gasztronómia, az állattenyésztés és a mezőgazdaság lesz a programok vezérlő motívuma, hiszen Hódmezővásárhely, Magyarország második legnagyobb közigazgatási alapterületű települése hazánk egyik legrégibb mezővárosa.

A DUE delegációját vendégként fogadja a Hód-Mezőgazda Zrt. az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon, amely a hazai agrárium laikusok számára is páratlanul érdekes, látványos, több tucat céget, több száz gépet, több ezer állatot és több tízezer embert megmozgató seregszemléje. Terveik szerint kilátogatnak a juhászversenyre, a borvacsorán megkóstolnak egy hagyományos hódmezővásárhelyi ételt, ellátogatnak a gazdamúzeumba, a város legnagyobb kenyérgyárába, a Belvárosi Fazekasházba, az Emlékpont Múzeumba, a város szülöttjéről, Bessenyei Ferencről elnevezett vadonatúj művelődési otthonba, az ország egyik legérdekesebb ortodox templomába, az Alföldi Galériába, a Rádió7 stúdiójába és a vásárhelyi terménypiacra is.

A programsorozat szervezése megkezdődött, a részleteket folyamatosan közzéteszik a DUE Online-on és a Facebookon. Előzetes jelentkezéseket már elfogadnak a due@due.hu-n. Hódmezővásárhelyi és környékbeli diákok, tanárok jelentkezését is várják; olyanokét, akiket érdekel a média világa, szeretnének megismerkedni hasonló fiatalokkal, kollégákkal, profi újságírókkal, illetve Magyarország második legnagyobb újságíró szervezetével, a DUE-val.

A II. Vásárhelyi DUE-napok programtámogatója Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Hód-Mezőgazda Zrt., médiatámogatója a Rádió7 és a promenad.hu.