Összesen 14 pár táncol, és adja elő az angol keringőt, a tangót, a swinget, a cha cha-t, a paso doble-t, valamint a csárdást – tudtuk meg Földesi Gyula felkészítő tánctanártól, aki elmondta, nagyon sok készülődéssel jár a félórás produkció.

Nagyon várom a bált, de nem ez lesz az első, ahol táncolok – nyilatkozott Csengeri András végzős tanuló, aki párként egyik ismerősét, Melindát választotta. Elmondta, ebben az évben végez a villanyszerelő szakma tanulásával és a jövőben próbál valamelyik cirkusztársulathoz bekerülni, ugyanis szabadidejében bűvészmutatványok tanulásával és előadásával tölti az idejét.

Megyeri József