Mint ismeretes, az Európai Bizottság 2012. május 30-i határozata alapján Magyarország 2012. december 25-ig kapott haladékot, hogy teljesítse az ivóvíz arzéntartalmára megszabott európai uniós határértékeket, az eddigi, literenkénti 20 mikrogramm helyett szigorúbb, 10 mikrogrammos határértéket kell teljesíteni. Az ivóvíz minőségének kifogásai Dócot is érintik.

A Magyar Honvédség a rendelkezésére álló katonai képességeivel – az ivóvízminőség-javító program beruházásainak megvalósulásáig – hozzájárul ehhez az erőfeszítéshez, eljuttatják az egészséges ivóvizet az érintett településekre, köztük Dócra is.

A lakosok Dóc község vonatkozásában 2013. január 07-től  kétnaponta, ingyenesen, személyenként 4 liter ivóvizet kaphatnak a vízszállító kocsiról, mely belterületen és külterületen is a lakosok részére eljuttatott tájékoztató szerinti időpontban megtalálható.

Év elejétől Dóc községben is rendszeresen megjelennek a Magyar Honvédség feladatba bevonta katonái és technikai eszközei.

A Magyar Honvédség által szállított víz csak a lakosság ivóvízellátását biztosítja, egyéb célra nem javasolt a felhasználása.

A technikai eszközök és a szállított ivóvíz minősége megfelel az előírásoknak, melyet a Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének szakemberei rendszeresen ellenőriznek.

Javasolt az ivóvíz elszállítására, illetve tárolására élelmiszertárolási célra gyártott, tiszta eszközök használata.

Az ivóvizet hűvös helyen javasolt tárolni, a csecsemők és kisgyermekek csak forralás után fogyasszák.

Forrás:
Tóth Margit
polgármester