A Szeged 2011 őszi házi gólkirályának távozása érzékeny veszteség a csapat számára, a döntésről a Bundesligában 206, a magyar NB I-ben több mint száz mérkőzésen szerepelt 49-szeres válogatott középpályás a következőket mondta:

Hosszabb távra terveztem Szegeden, eleinte játékosként, később pedig vezetőként szerettem volna segíteni a város futballját, ám a családom érdekében ezt a döntést kellett meghoznom – kezdte Lisztes Krisztián, majd így folytatta: – Lili lányom tizenegy, Krisztián fiam hétéves és mindketten nagyon hiányoltak, mivel alig tudtam velük lenni az elmúlt fél évben. Az meg szóba sem kerülhetett, hogy bármelyiküknél iskolát váltsunk. Jól éreztem magam Szegeden, mindenkivel jó volt a kapcsolatom, de ezúttal nem magamra, hanem a családomra kellett gondolnom, amikor a távozás mellett döntöttem.

Szinte biztosra vehető, hogy a Budapestre visszatérő Lisztes Krisztián az NB III-ban szereplő Soroksárban folytatja pályafutását, idővel pedig bekapcsolódik a Ferencváros, Albert Flórián által vezetett, játékos megfigyelő hálózatába.

Forrás: Totalsport.hu