A szem nem csak a lélek tükre

A dioptria hibák jól korrigálhatók szemüveggel, ám előfordulhat, hogy a szemüveg nem megfelelő, ilyenkor fejfájás vagy fáradékonyság lehetnek az árulkodó jelek. Többek között ilyen esetekben is segítségünkre lehet egy optimetrista – derült ki az Épkézláb január 7-i műsorából.

Ismét felpezsdül a kézilabda élet Vásárhelyen

 

A Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club három korosztály számára nagyszabású kézilabda utánpótlás-tornát rendez 2013. január 12-én a Hódtói Sportcsarnokban – tájékoztatta portálunkat Áncsán István, a HLKC elnöke.

Nálunk látott először havat

Egy rövidutas cserediák, a dél-afrikai Hadar Gerassi mutatkozott be, és tartott képes előadást szülőhelyéről január 7-én a hódmezővásárhelyi Rotary Club rendezvényén.

Nyugodt évet zárt Maroslele

 

 

Közösen koccintottak a település vezetői, az intézményvezetők, a díszpolgárok és a vállalkozók hétfőn délután Maroslelén. Az településen ez már hagyomány, hogy, így kezdik az évet. A Önkormányzat dísztermében megtartott rendezvényen dr. Martonosi György polgármester röviden összegezte a 2012-es esztendőt, de az idei tervekről is beszámolt. 

A vén fecskéknek nem szegték szárnyukat

Bár a Pro Liga elmaradt, a 35 felettiek pályára léptek vasárnap: veretlenül játszott a hétvégi fordulóban a Vén Fecskék csapata. Az eredményekért kattintson tovább!

Tíz hónap van hátra – sok táborral

Két és fél éve fut, 2010. november 1. napjával EU támogatásból indította el 3 éves gyermekszegénység elleni programját a Kistelek Környéki Települések Többcélú Társulása. A hátra lévő 10 hónapban még a következő tanévig számos programot tartanak meg – mondta el Horváth Petra.

A Liszt kórusával lép fel a STAMI a BFMK-ban

 

Megyei koncertkörúton vesz részt a Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészeti Iskola, akik január 10-én csütörtökön délután 4 órától a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban lépnek fel a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola kórusával közösen.

Készül a Pipás Pista

A Szegedi Nemzeti Színház 2013. január 25-én ősbemutatóra készül. Pozsgai Zsolt: Pipás Pista című tanyawesternje kerül színre. A vidám, zenés darab a Szeged környéki tanyavilág híres-hírhedt alakjának történetét dolgozza fel. Rendezőként a Jászai Mari-díjas színész-rendező, a Szabadkán élő Kovács Frigyes mutatkozik be a szegedi közönségnek.  A címszerepet  az a Szabó Gabi alakítja, aki az elmúlt évadban a Veszedelmes viszonyok és a Nő a múltból című előadások főszereplőjeként is elnyerte a közönség tetszését.

Emelkedik a benzin ára

 

Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik

Röszkén is osztják az ivóvizet

A víz minősége nem változott a Röszkén sem, azonban az Európai Unió területén a víz arzén tartalmára vonatkozóan 10,0 μg/l a megengedett határérték – ezt már nem teljesíti a jelenlegi szolgáltatás rendszere, ezért a HM biztosítja az ivóvizet a határ menti községben is.

Mérnökök, lakatosok, forgácsolók lehetnek a legkeresettebbek idén

 

Idén főként gépész-, villamos-, valamint vegyészmérnökök, emellett lakatosok, forgácsolók és hegesztők lehetnek a legkeresettebbek a magyar munkaerőpiacon, vagyis ezekben a szakmákban nőhet leginkább a munkavállalók száma - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (MKIK-GVI) munkaerő-piaci prognózisából.

Strucc, fácán, és laborpatkány takarmányt is előállítanak

„Azt adjuk a malacoknak, amit a gyerekemnek is odamernék adni” – mondta el Köteles László, a Hód-Mezőgazda Zrt. takarmányozási tanácsadója, akivel Égető Gyula beszélgetett a Rádió 7 Mezőgazdasági Magazinjában. A hétfő délelőtti műsorban a takarmányozási tendenciákról esett szó, valamint megtudhattuk, hazánkban a legszigorúbbak az élelmiszerbiztonsági ellenőrzések.

500 millió forintot nyert Hódmezővásárhely, Arad és Szentes

 

Újabb állomásához érkezett Hódmezővásárhely emlőrák-ellenes programja, miután az Egészséges Vásárhely Program pályázata európai uniós támogatást nyert. A hódmezővásárhelyi önkormányzat támogatásával megvalósult program az eddig elért sikereknek köszönhetően immár továbbterjeszkedhet a város- és országhatárokon: a most induló fejlesztésekben, az 500 millió forintos beruházás keretében Hódmezővásárhelynek partnere lesz Szentes valamint Arad is, ahol az eszközbeszerezéseken túlmenően a vásárhelyi példákat is hasznosíthatják.

A munkavállalók 12 százaléka kapott 13. havi bért

 

A 2011-es 14 százalékról 12 százalékra csökkent tavaly azon magyar munkavállalók aránya, akik 13. havi bért kaptak munkaadójuktól - derül ki a Workania állásportál által működtetett fizetesek.hu legfrissebb felméréséből.

Egerészölyvet csempésztek

 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei szombaton este a röszkei határátkelőhelyen ellenőriztek egy belépésre jelentkező svájci állampolgárságú férfit és az általa vezetett szintén svájci rendszámú személygépjárművet 

12 helyre telepítenek konténert

 

 

Jelenleg még zacskós formában, de pár hónapon belül közkifolyóként működő konténerekből vételezhető víz. A város több pontján felállításra kerülő közművekről kérdeztük Varga Ferencet a Zsigmondy zrt műszaki igazgatóját.

Szombaton kezdődik a tavaszi szezon

A hetedik helyen várja a folytatást a Floratom Szeged AC. Kalo-Méh I. férfi asztalitenisz csapata az Extraligában. A tavaszi szezon első meccsét január 12-én vívják Lukács Leventéék, akik Pécsre látogatnak. 

10-től nyitva a jégpálya!

 

Megfelelők az időjárási viszonyok hétfőn, így délelőtt 10 órától a megszokott rendben várja a csúszkálás szerelmeseit a vásárhelyi jégpálya!

Ilyen a személyiséged a kelta horoszkóp szerint

A kelta hagyományok emlékei máig élnek a modern asztrológiában, sőt egyre népszerűbbnek számítanak. Nézzük meg a kelta hagyományok alapját képező fa jegyek alapján, hogy mi jellemző ránk és mire számíthatunk a jövőben.