Megjött, és Csongrád megyében is gyorsan terjedhet az influenza

Nagy-Britanniában és több nyugat-európai országban már járványosan fordul elő az influenza, sajtóhírek szerint pedig már egy budapesti betegnél is kimutatták az influenza-A vírust. A szakemberek azt mondják, körülbelül két hét múlva akár már járvány is lehet. A megyei tiszti főorvost kérdezték.

Hamar utcára kerülnek a karácsonyfák Szegeden

Bár a hagyomány szerint vízkeresztig, azaz január 6-ig kellene állniuk az otthonokban a karácsonyfáknak, több helyen már most is láthatunk kidobott fenyőket. A néhány napja még a lakásokat ékesítő zöld növények immár a szemét mellett hevernek…

A Szent Korona 35 éve tért haza

Harmincöt éve, 1978. január 6-án érkezett Magyarországra a Szent Korona és vele együtt a koronázási jelvények is. Az 1945 tavaszán Ausztriában amerikai kézre került nemzeti ereklyéket Cyrus Vance amerikai külügyminiszter adta át az Országházban “az amerikai nép képviseletében” a magyar népnek.

Médiatanács: működik a tévés gyermekzár, de további előrelépés szükséges

A tíz legtöbb előfizetővel rendelkező televíziós szolgáltató mindegyike biztosít valamilyen műszaki lehetőséget arra, hogy az előfizetői a kiskorúak fejlődésére káros műsorokat kiszűrhessék, azonban a műsorszám szerinti szűrés alkalmazásának sok esetben még nincsenek meg a feltételei – írta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa közleményében.

Görög katolikus vízszentelés Szegeden

A TiszaDokk úszóház mólójáról szentelte meg Szeged folyóját Kocsis Fülöp görög katolikus megyés püspök szombat délután. A keleti katolikus egyházakban vízkeresztkor hagyományos folyószentelés mellett a püspök híveit is megáldotta a folyó partján.

Lépni sem lehetett a Fekete Sasban

Az év első hétvégéjén idén is megtelt a hódmezővásárhelyi Fekete Sas nagyterme, ahol a Városi Fúvószenekar újévi hangversenyét hallhatta a közönség. 

Mi változott a biztosításoknál?

 

Az idei évtől új szabályok léptek életbe a biztosítások terén is. A változások között segített eligazodni Varró Katalin, a Generali-Providencia Biztosító képviseletvezetője a Rádió 7 hallgatóinak, szombat délelőtti Családi Magazinunkban.
 

A kelt tészták királynője: az aranygaluska

Ha a hétvégi ebéd keretében egy gulyás vagy - mondjuk - tárkonyos csirkeraguleves után megeszünk egy adag aranygaluskát, biztos, hogy nem maradunk éhesek. Nem bonyolult, csak neki kell veselkedni.

Zöldborsós krumplisaláta

Szinte minden húshoz illik a krumplisaláta, amit jó szívvel ajánlottunk a Rádió 7 hallgatóinak, délelőtti Családi Magazinunkban. A receptért kattintson tovább!

Átmenetileg nem korcsolyázhatunk

Az enyhe időjárás miatt határozatlan időre zárva van a hódmezővásárhelyi jégpálya – tudtuk meg Ékes Józseftől, a városüzemeltetési csoport vezetőjétől.

Hat gyakori téli panasz

A téli hónapokban rengeteg kellemetlen kórokozó üti fel a fejét. Ilyenkor élik például virágkorukat a náthát és influenzát okozó vírusok is. Mégsem csak ezek okozzák az hideggel összefüggő problémákat – rajtuk kívül számos más nehézséggel is szembe kell néznünk.

Hétfőn eldőlhet a húskombinát sorsa

Megközelítőleg 5,5 milliárd forintot fordíthatnak az érintett önkormányzatok a kaposvári, a pápai és a gyulai húsüzem feltőkésítésére - írta a Magyar Nemzet.

Szilárd és Márk is átaludta az alpolgármester köszöntését

Rendhagyó módon két újszülöttet is köszöntött pénteken dr. Kószó Péter, alpolgármester, ugyanis 2013 első babáit lepte meg egy kis ajándékkal. Idén a tótkomlósi Csizmadia Szilárd volt a leggyorsabb az Erzsébet Kórházban, míg az első vásárhelyi Török Márk lett. Mindketten egészségesek és egy jót aludtak látogatásunk során.

Őrizetben a Facebook-os szatír!

Négy óra alatt azonosította és elfogta a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság azt a 20 éves fiatalembert, aki 2013. január elsején hajnalban megtámadott egy nőt a Liszt Ferenc utca egyik panelháza előtt.

Megkérdeztük a vízművet

Sajtótájékoztatón számoltak be csütörtökön arról, hogy január 1-jétől a dandár vásárhelyi helyőrsége biztosítja a térség egyes településein az ivóvizet. Ezután az ivóvíz minősége kapcsán kérdeztük Varga Ferencet a Zsigmondy Zrt. műszaki igazgatóját.

Vizet osztanak a városban

Dr. Böröndi Gábor dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka és Almási István Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város polgármestere sajtótájékoztatót tartott a Városházán csütörtökön délelőtt, melynek apropóját az adta, hogy január 1-jétől a dandár vásárhelyi helyőrsége biztosítja a térségben az ivóvizet.

50 köbméter tűzifát osztanak Maroslelén

Idén is igényelhetnek tűzifát a maroslelei lakosok, ugyanis várhatóan január közepétől 50 köbméter fa kerül majd kiosztásra, kedvezményes áron – tudtuk meg dr. Martonosi György polgármestertől.

Kenyér: régen és ma

Felidéztük a Rádió 7 Családi Magazin Kemence rovatában, régen hogyan is sütöttek kenyeret. A kenyérsütés rejtelmeiről Gulyás-Szabó Gergely, a Rónasági Gasztro Sütőipari Kft. ügyvezetője és Nagy Ágnes beszélgetett.

A KÖHE szerepe

Mi a Könnyűszerkezetes Házépítők Egyesületének szerepe? Kiderült a Rádió 7 Családi magazinjában. Ma Hársasi Tibor, a Könnyűszerkezetes Házépítők Egyesületének elnöke és Kodácz Csengele beszélgetett a témáról.