Július

-A Perspektíva Alkotókör tagjai hagyományos táborukat rendezték meg július 2-a és 8-a között. Minden nap közel 15 fő alkotott a táborban. Délelőttönként a vázlatokat készítették el különböző helyszínekre látogatva, ebéd után pedig nekiláttak a nagy munkának.

-Idén sem maradhatott el a Semmelweis-napi ünnepség Mindszenten. Július 20-án délután az Egészségház udvarán megtartott rövid ceremónián a megemlékezés mellett három orvost emléklappal jutalmaztak.

-A hosszú huzavona után július 20-án, pénteken hivatalosan is megnyílt a mindszenti szabad strand. Kikerültek a bóják, illetve eltűnt a partról a “Fürödni tilos” tábla. Persze voltak, akik nem várták meg a kedvező döntést, és a nagy forróságban, már az előző napokban megmártóztak a folyóban.

-Több mint ötven vidéki túrázó lepte el öt napra Mindszentet, ugyanis a Tisza-parti településen, avagy, ahogy többen is fogalmaztak, Csongrád megye közepén rendezték meg a 42. Országos és Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozót.

 

Augusztus

-A Kék Virág Klub júliusban Mese táborba, augusztus elején Olimpia táborba várta a gyerekeket, de a kerékpározás szerelmeseire is gondoltak, augusztus 14-e és 18-a között rendezték meg a Tekergő tábort.

-Augusztus 20-án délelőtt két helyszínen is rendeztek programokat Mindszenten, a nap a Római Katolikus Templomban kezdődött, majd a Helytörténeti Gyűjteményben kóstolhattunk kenyeret. Délután a strandon homokvárépítő versenyt, illetve vizi-dili elnevezésű programokat tartottak.

-Az augusztus 20-i ünnepség után már másnap munkába állt a mindszenti grémium, hiszen kedden délelőtt rendkívüli testületi ülésen döntöttek az ebrendészeti hozzájárulásról. Zsótér Károly polgármester kijelentette: a testület rendkívül bölcs döntése alapján nem kell ebadót fizetniük a lakosoknak.

-Zsótér Károly polgármester tárgyalásokat folytat a Volánnal arról, hogy hogyan lehetne jobban bevonni a nyugati városrészt a tömegközlekedésbe.

-Több mint háromszáz adag gulyást osztottak szét a mindszenti Szőlő-parti Gulyás Partyn, melyet ötödik alkalommal rendeztek meg. Idén új helyszínen rendezték meg a kétnapos partit, hiszen a Lovas pályán tartották a rendezvényt, ahol a karatékák mellett több együttes is színpadra lépett az első napon, augusztus 24-én.

-Közel 12 millió forintból újulhat meg a sportcsarnok. A Belügyminisztérium pályázatán a 2 millió 370 ezer forintnyi önerő mellé a teljes igényelt összeget, közel 9 és félmillió forintot kapott meg az önkormányzat.

-Augusztus 31-én délután tartották meg a Mindszenti Általános Iskolában a tanévnyitó ünnepséget, amelyen kiderült, hogy a Tisza-menti településen szeptember 3-án összesen 52 elsős kezdi meg az iskolát.

 

Szeptember

-Szeptember elején 210 gyermek kezdte meg az óvodát a városban. Körülbelül 50 csemete első napjait töltötte a Károlyi Óvoda intézményében.

-Már hosszú évek óta segítenek az iskolakezdésnél a mindszenti polgárőrök, ami természetesen az idén sem maradt el. Hétköznaponként a reggeli érkezéskor és a délutáni távozáskor biztosítják a közlekedést az intézmény környékén.

-Maratoni horgászversenyt rendezett a Mindszenti Horgász Egyesület, hiszen szeptember 8-án, szombaton délelőtt 10 órakor tűzték fel az első csalit a horogra a pecások, akik egészen vasárnap délelőtt 10-ig próbálkozhattak minél több halat a szákba tenni.

-Kossuth Lajos születésének 210. évfordulójára emlékeztek szeptember 19-én a Dél-Alföldi Hagyományőrző Kossuth Társaság szervezésében. Előbb koszorúztak, fát ültettek, majd kötetlen beszélgetéssel zárták a napot.

-A Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központ, a Mindszenti Általános Iskola és a Károly Óvoda közösen rendezte meg az Autómentes napot szeptember 23-án a településen. A gyerekek a kézműveskedés mellett kerékpárra ültek és több kilométert is tekertek a nap folyamán.

-Német diákok érkeztek szeptember 24-én a mindszenti és a hartheimi iskola közötti cserediák program keretében.

-Nem mindennapi jelenségre lett figyelmes Zombori Istvánné, aki arról értesítette a Mindszenti Híreket, hogy szeptember végén kivirágzott a cseresznyefa kertjében.

-Tisztújító közgyűlését tartotta szeptember 28-án a Víziközmű Társulat. Személyi változások nem történtek, az elnök továbbra is Hevesi István.

 

Október

-A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezték az Őszi Vígasságok elnevezésű rendezvénysorozatot a Károlyi Óvodában, amely program ez alkalommal is nagy sikert aratott a legkisebbek körében.

-Megérte elindítani a szivacskézilabdát Mindszenten, ugyanis már az első edzéseken több mint harminc gyermek kezében pattogott a labda a helyi sportcsarnokban.

-Tóth Csaba, a Mindszenti Sport Egyesület játékos-edzője bejelentette, a továbbiakban csak a játékkal foglalkozik, és nem kíván edzői feladatokat ellátni.

-A zene világnapját ünnepelték október 4-én délután Mindszenten, ahol a kulturális központ előtt léptek fel a helyi növendékek, valamint tanáraik.

-Immár harmadik alkalommal csatlakozott Mindszent a 72 óra kompromisszumok nélkül elnevezésű országos rendezvénysorozathoz. A háromnapos program pénteken kezdődött egy városismereti versennyel, ahol 18 csapat mérkőzött meg egymással, a rendezvény zárásaként pedig “a tudás átadása zajlott”, civil szervezetek önkéntesei dolgoztak, szórakoztak és énekeltek együtt.

-Ünnepi műsorral, majd futással emlékeztek október 19-én a Mindszenti Általános Iskola diákjai az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire. A tagintézményben és a székhelyen is színvonalas műsort láthattunk, melyre sokat készültek a diákok.

-Az ünnepi megemlékezést, koszorúzást, valamint a Városi Vegyeskar és az iskola tanulóinak műsorát követően adták át október 23-án a Mindszent Városért kitüntetést, melyet idén Gál Balázsné vehette át.

-Az októberi rendes testületi ülésen lemondott alpolgármesteri posztjáról és képviselői mandátumáról Erhardt Emília.

 

November

-November 1-jén a délelőtt folyamán szakadt az eső Mindszenten, így sokan délután látogattak ki a temetőbe szeretteik sírjához.

-Megtörtént a támogatási szerződés aláírása a beruházásnál, amelyben az 1986-ban épült mindszenti sportcsarnok újul majd meg, mintegy 12 millió forintból. A téli időszak az előkészítés, szerződéskötés jegyében telik.

-Másfél éves projekt ért véget november 10-én a Mindszenti Általános Iskolában, a településtörténeti programot zárták különböző játékokkal és vetélkedőkkel.

-Több mint 20 millió forintot nyert pályázaton a mindszenti könyvtár, amelyből általános iskolás és középiskolás tanulóknak tartanak foglalkozásokat előadó művészet, képzőművészet és elektronikus sajtó témakörben.

-Harmath Jánosné november 20-án ünnepelte 73. születésnapját, amely alkalomból az udvarán elültetett trombitavirág is megajándékozta, hiszen váratlanul kivirágzott.

-Idén is reggelig porzott a padló a Mindszenti Általános Iskola által szervezett Jótékonysági Bálon, amelyet már 18. alkalommal rendezett meg az intézmény. A település sportcsarnoka az alkalomra őszi díszbe öltözött.

-Erhardt Emíliát dr. Gyenes János váltotta a képviselőtestületben. A képviselő nem új a város vezetésében, hiszen az elmúlt ciklusokban is helyet foglalt már a grémiumban.

-A legfrissebb információk szerint jövő tavasszal kezdődhet meg a csatornázás Mindszenten – derült ki a november 26-i közmeghallgatáson, ahol érezhető volt a helyiek csalódottsága, ugyanis már nagyon várják a projekt kezdetét.

 

December

-Évek óta hagyomány a mindszenti Mocorgó FC életében, hogy december 6-a körül Mikulás Kupát rendez az egyesület. Ez idén is így történt, december 8-án három korosztályban rúgták a bőrt a fiatalok a helyi sportcsarnokban.

-Öten jutottak tovább a mindszenti elődöntőből a Kistérségi Amatőr Művészeti Fesztivál döntőjébe.

-Idén sem maradhatott el a Civil Karácsony, amelyet december 16-án rendeztek meg a kulturális központban. A Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központ ötödik éve látja vendégül a településen működő civil szervezeteket műsoros rendezvényén.

-Az év utolsó rendes testületi ülését tartotta a képviselőtestület december 17-én. Több fontos előterjesztés is a képviselők elé került, így például az is kiderült, hogy jövőre nem változik az orvosi ügyelet.

-Idén is megrendezte a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központ a téli mesemondó versenyét az óvodások és az általános iskola alsó tagozatosai számára. A három korosztályban több mint harminc gyermek mérte össze tudását.

-Az előzetes információk alapján 52 millió forintot nyert Mindszent az ÖNHIKI-s pályázaton.

-Már lassan hagyománynak mondható Mindszenten, hogy a két ünnep között ételt osztanak. Így történt ez december 28-án, a művelődési ház előtt közel 700 adag húsos káposztát osztottak szét.

 

Összeállította: Kokovai Péter