A kultúra mindenkinek jár és az emberek nagy részének pedig egyik kedvenc kikapcsolódása egy-egy színházi előadás, vagy koncert látogatása. Éppen ezért ideális lehet a belépőjegy ajándékozása. A két ünnep között a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban december 28-án 19 órakor kezdődik az Anna Gavalda: Szerettem őt című előadás. December 29-én 19 órakor pedig „A Tenkes Kapitány” –át nézhetik meg a Honvéd Táncszínház előadásában. A produkcióban Örsi Ferenc forgatókönyve nyomán, megőrizve a film legjelentősebb, legszórakoztatóbb epizódjait, megidézik a kuruc kor legendás személyeit, zenei- és mondavilágát, mindezt táncban kifejezve. Gajdán Bálint elmondta, a táncos produkciók nagyon népszerűek, zenei világuk és lendületességük miatt.

Ha hosszabb távra szeretnénk meglepni szeretteinket, akkor bérletben is gondolkodhatunk. A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ vezetőinek a 2013-as évben is fontos az, hogy nemtől és kortól függetlenül mindenki megtalálja a neki legmegfelelőbb előadást. A jövő évi palettán is szerepelnek színházi sikerdarabok. Kidolgoztak egy új bérlettípust is, mely a 4 elem elnevezést kapta, hiszen különböző stílusú előadásokat lehet megtekinteni általa: így komolyzenei, táncos, vagy a filmművészethez kapcsolódó előadásokat is

A megújult Bessenyei Ferenc Művelődési Központban eddig öt olyan előadás volt, amelyre szinte azonnal elfogytak a jegyek. Gajdán Bálint elmondta, ilyenkor örülnek, hogy nagy az érdeklődés. A törvény értelmében nincs arra lehetőségük, hogy pótszékeket rakjanak be. Az intézményvezető viszont úgy véli, ekkora lélekszámú városhoz elég a művelődési központban rendelkezésre álló 353 ülőhely. Abban az esetben, amikor nagy az érdeklődés egy-egy előadás után, akkor igyekeznek egy másik alkalommal is előadást biztosítani az érdeklődők számára. A Csík Zenekar december 14-ei koncertjére már minden jegy elkelt. Azonban ha szeretnének elmenni és nincsen belépőjük, akkor figyeljék a Rádió 7 műsorait, december 11-én a Napraforgó műsorunkban, másnap a Kívánságműsorban lesz lehetőségük harcba indulni a Csík Zenekar koncert belépőiért.

Kodácz Csengele