A három hónappal ezelőtti felvetésre Hegedűs Zoltán válaszolt. A települési képviselő beszélt a Hunyadi, a Madách és a Hóvirág utcák felújításáról is, mint mondta, megvan a kivitelező, és reményeik szerint jövő tavasszal elkészülhetnek a munkálatok.

Dr. Kószó Péter alpolgármester az adósságrendezés kapcsán szólt arról, hogy a város a hitelt fejlesztésekre illetve a közművek visszavásárlására fordította, és nem működésre vagy jutalmakra költötték a pénzt. Hegedűs Zoltán hozzátette, a tárgyalások 50 százalékos alapról indulnak, de ezt szeretnék feltornázni.

Olasz Mihályné a Dr. Rapcsák András utcán a Robinsonnal szembeni, Szonda Lajosné pedig a Zrínyi utcán a Veres utcai megálló befedését kérte. Dr. Kószó Péter kifejtette, ez több millió forintos költség, amit a város nem engedhet meg magának, viszont erre vannak uniós pályázatok, az önkormányzat ezek segítségével próbál minél több megállót fedetté tenni. Szonda Lajosné azt is szóvá tette, hogy a Veres utcai megállóban a padon felpattogzott a festék, és beleakad a ruhába, ezért nem merik használni. Ékes József városüzemeltetési csoportvezető elmondta, a Start munkaprogram keretében a közfoglalkoztatottak végeztek padfelújítást is, így erre a padra is sort kerítenek.

A Népkertben álló székelykapu mára meglehetősen megkopott – hozta fel Balogh Erzsébet. Az alpolgármester megemlítette, a székelykaput Balázs Antal fafaragó két éve hozta rendbe, de időszerűvé vált az újabb felújítás, amire majd tavasszal kerülhet sor.

A szemeteskukákat az A.S.A. sűrűbben moshatná, mert már döglött kutyát is találtak a szelektív hulladékgyűjtőben – szólalt fel Szentandrási Imre, aki azt is jelezte, hogy a Kodály utca 1. számnál lévő hulladékgyűjtő mögött patkányok tanyáznak. A Kodály Zoltán utcai lakos azt is elpanaszolta, hogy utcájukban, de több kertvárosi utcában is megáll az esővíz a járdán. Hegedűs Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy az önerős járdaépítési programban társasházak is pályázhatnak, és mivel több a lakó, mint a családi házas övezetekben, könnyebben elkészíthetnék vagy elkészíttethetnék az önkormányzat által biztosított alapanyagból a járdát. A képviselő megemlítette azt a lehetőséget is, hogy a meglévő aszfaltjárdára húznak új réteget, aminek költségét fele részben az önkormányzat állja.

Ugyancsak Szentandrási Imre nehezményezte, hogy már ötször feltörték a garázsát, és mint mondta, több garázstulajdonos küzd ezzel a problémával. A fórumon jelen volt a körzeti megbízott, Szabó György rendőr főtörzsőrmester, aki megígérte, sűrűbben ellenőrzik a garázssort.

Kokovai Péter