Az Orosházi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztálya nyomozást folytatott közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 42 éves nő ellen.

A nyomozás adatai szerint a helyi lakos az utóbbi időben rendszeresen koldulással próbálta kiegészíteni jövedelmét. Úgy akart pénzt kérni járművek vezetőitől, hogy a közlekedő autók elé ugrált, akik csak hirtelen fékezéssel és irányváltoztatással tudták elkerülni az ütközéseket.

Október 1-je és november 7-e között tíz alkalommal próbálkozott. Szerencsére egyik esetben sem ütötték el a felelőtlen koldulót – írja a rendőrség. A figyelmes sofőrök a hirtelen irányváltoztatások ellenére mással sem ütköztek össze, így anyagi kár sem keletkezett.

A nő nem csak személyautók elé lépett ki, hanem két teherautóstól is megpróbált pénzt kérni. Volt olyan autós, aki elé egy nap kétszer is kilépett. A nyomozást a rendőrség pénteken befejezte és vádemelési javaslattal továbbította a Gyulai Ügyészség felé.

 

Forrás: beol.hu