Táskányi hamis okostelefont találtak

 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei közúti ellenőrzést tartottak Nagylak térségében, melynek során megállítottak egy Romániából Spanyolországba tartó autóbuszt.

Vettel 3-szoros bajnok a brazil esőkáoszban

Egészen elképesztő és drámai Brazil GP-n lett harmadszor is világbajnok Sebastian Vettel vasárnap Sao Paulóban. A német hatodikként, vb-ellenfele, Fernando Alonso másodikként futott be, így a német 3 pont előnnyel megszerezte a címet.

Januártól jönnek a járásbíróságok

 

Januártól járásbíróságok lesznek a helyi bíróságok a jelenlegi városi bíróságok helyett - az ezzel kapcsolatos jogszabályváltozásokat is tartalmazza az igazságügyi miniszter parlamenthez pénteken benyújtott javaslata.

Élő bábok a Kisszínház új előadásában

 

Pénteken mutatta be a Szegedi Nemzetei Színház Kisszínháza A mundérvásárhelyi búcsú című vásári komédiát, Csiszár Imre rendezésében. A színművet eredetileg Goethe kezdte írni, ám nem fejezte be. Két évszázaddal később Peter Hacks saját korának megfelelően továbbgondolta és befejezte a művet. A Bodolay Géza fordítása alapján megrendezett darab szegedi és egyben magyarországi ősbemutatóját pénteken láthatta először a közönség, s azóta is folyamatosan játsszák.

Vízhálózat karbantartás Hódmezővásárhelyen

 


A Zsigmondy Béla Vízi-közműveket Üzemeltető Zrt. tájékoztatja Tisztelt Fogyasztóit, hogy vízhálózat javítási munkálatok miatt a mai nap folyamán Hódmezővásárhelyen két helyen várható 7 és 14 óra között időszakosan a vízszolgáltatás szünetelése.

November 30-án zárul a kamarai regisztráció

 

November 30-án zárul a Magyar Agrárkamaránál az a regisztráció, amelyet minden termelőnek önállóan kell megtenni. Minden hazai agrártermelő és az élelmiszeripari szektor valamennyi piaci szereplője – a gazdasági társaságoktól az őstermelőkig – kötelezően tagjává válik a szervezetnek. Ezt követően létrejön a kamarai választások révén a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara, amelynek várhatóan 400 000 tagja lesz országosan. Ami a regisztrációt illeti, Csongrád megyében jól halad a folyamat, jelenleg megyénk harmadik a rangsorban.

A hónap végéig igényelhető a kárenyhítő juttatás

 

Szűken vett egy hét áll rendelkezésre hogy beadják kérelmeiket azok a növénytermesztők, akiket a 2011. november 1. és 2012. október 31-e közötti időszakban mezőgazdasági káresemény sújtott. A területek utáni kárenyhítő juttatás november 30-ig igényelhető a Csongrád Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságán. Egy gazdálkodó csak egy kárenyhítő juttatás iránti kérelmet nyújthat be. Az eljárásban hiány- és iratpótlásra nincs lehetőség.

Verssel, tánccal, artista műsorral…

 

Közel félszáz művészeti produkcióval jelentkeztek Hódmezővásárhelyről a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ amatőr művészeti fesztiváljára, melynek elődöntőit november 28-án és 29-én, 15 órától rendezik meg a Mozaik Kamarateremben. A több, mint negyedszázados múltra visszatekintő tehetségkutató jelentkezői között akad tíz évnél fiatalabb, sőt kilencven évnél idősebb is!

Triplaeső a Hódtóiban

 

A vártnál jóval könnyebben sikerült nyernie pénteken este az Kosársuli NB I/B-s felnőtt együttesének a Debreceni Egyetem csapata ellen.  Cziberééknek 16 sikeres tripladobásuk volt, és végig vezetve - 36 pontos különbséggel győztek

Időjárás-jelentés

 

Többnyire erősen felhős vagy borult, párás idő várható, néhol tartósan is megmarad a köd. Ugyanakkor napközben főként nyugaton, délnyugaton elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet, és ezeken a területeken néhány órára a nap is kisüthet. Számottevő csapadék nem lesz, de főként a borult, párás helyeken szitálás előfordulhat.