Ki szökik a meleg?

Profi házak rovatunkban, a hőszigetelés témában kérdeztük Hársasi Tibort, a Könnyűszerkezetes Házépítők Egyesületének elnökét.

Lehet keresztény módon is politizálni

– Úgy gondolom, keresztény módon úgy lehet politizálni, hogy a politikus odaadta az életét, a szívét Istennek, leborult előtte, és Isten fölemelte. Ez nem szabadon választott program, a keresztény ember akkor lehet politikus, ha Isten odaküldi a politikába, tehát engedelmesség kell hozzá és alázat, valamint szelídség a másik felé. A bűnt bűnnek kell nevezni, de nem csak a másokét, a sajátomat is. A reformokat mindig körön belül kell kezdeni, mégpedig úgy, hogy mindenki húz maga köré egy kört. Vannak önjelölt politikusok is, de a „szolgálatuk” olyan is, ha az egónak szól a mű és nem Istennek – fogalmazott Molnár Róbert, Kübekháza polgármestere november 17-én az Emlékpontban, ahol a Hódmezővásárhelyi Baptista Gyülekezet felkérésére Egy politikus, akit rabul ejtett Isten címmel tartott előadást.

Divat a magyar

Tehetséges derekegyházi fiatalok mutatták be saját hímzésű kollekciójukat Hódmezővásárhelyen, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. Ez egy Agóra program sorozat nyitánya – mondta el Sonkoly Ágnes, a Művelődési Központ rendezvényszervezője a divatbemutató előtt.

Mi kell a varráshoz?

A Rádió 7 Családi magazinjában induló sorozatunkban, azoknak szeretnénk segítséget nyújtani, akik még most ismerkednek a varrással, vagy már évek óta gyakorolják, és rendszeresen varrnak is. A Keresztöltésben Kóti Imre, a Kóti Varrógépkereskedés és Szerviz tulajdonosát kérdeztük.

Chip-chip, hurrá!

 

 
2013. január elsejétől minden négy hónapot betöltött kutyát kötelező chippel ellátni. Ezáltal az összes eb különböző számsorokkal bekerül Magyar Állatorvosi Kamara rendszerébe, így ismert lesz minden állat tartózkodási helye, és gazdájának elérhetőségei – tudtuk meg Dr. Kovács István, kisállatgyógyász - szakállatorvostól szombat délelőtti Családi Magazinunkban.

Gesztenyés fatörzs

Hogy ne maradjon desszert nélkül ezen a hétvégén se, ezért a gesztenyés fatörzs receptjét hoztuk el a Rádió 7 Családi magazinjában. A receptért kattintson!

Csülkös babgulyás

Egy igazán tartalmas és ízletes receptet ajánlottunk szombat délelőtt a Rádió 7 hallgatóinak. A mai menü: csülkös babgulyás.

Halász Judit és a dal ugyanaz marad

– Ha egy dal ismerős, énekeljétek velem – kérte az énekesnő. - Jó-jó – válaszolta beleegyezően egy vékony gyermekhang a nézőtérről. Hol másutt történt volna ez, mint egy Halász Judit koncerten.

2013 végére felzárkózhat a városrész

 

 

A leszakadó félben lévő Szabadság téren és környékén 900 millió forintos beruházás keretében utak, járdák, zöldfelületek, játszóterek, épülnek újjá, de korszerűsítik a társasházakat, az iskolát, a templomot, a piacot és a stadiont is. Ezzel kapcsolatban a leglényegesebb változásokat ismertették lakossági fórumon a Szent István Iskolában kedden este a városrész képviselői és programban résztvevők.

Lassú lépésekkel lehet fejlődni

Főként a pályázatokról, beruházásokról, de a járási rendszer kialakításáról is szó esett a mindszenti Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központban megrendezett fórumon, ahol jelen volt Lázár János, országgyűlési képviselő is. Az államtitkár elmondta: a jövő évi változásokat követően megszűnnek az önkormányzati hiányok, így megnyílik az út a fejlődés felé.

Kevesebb lesz a por – Fórum Kútvölgyön

 

 

Elkészült és remek lett az új buszváró és buszforduló, rossz a Rákóczi utca állapota, játszótér is hiányzik a településrészről, de tovább csökkenhet Kútvölgy porterhelése, valamint arzénmentesítése és új kutat fúrása is várható jövőre. Többek között ezeket a témákat is érintette Benkő Zsolt települési képviselő szerda este, a külterületi faluban tartott lakossági fórumán.

Matolcsy : Egy városnak sem szabad adóssággal küzdenie

Kezdetét vette a kormány és az önkormányzatok közötti tárgyalássorozat a helyhatóságok adósságállományának átvállalásáról. November 15-én Matolcsy György Nemzetgazdasági miniszter Vásárhelyen kijelentette, egy városnak sem szabad azzal a hitellel küszködnie, melyet az elmúlt időszakban, sokszor kényszerűségből vett fel. A miniszter Lázár János államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatót, utána pedig fórumra várta a lakosságot a Városháza dísztermébe. Írásunk folyamatosan bővül. Fotógalériával!

60 év együtt boldogan – a türelem a legfontosabb

 

November 16-án ünnepelte 60. házassági évfordulóját Kristó János és felesége Gajdán Katalin. A család szombaton köszöntötte a gyémántlakodalmat tartó párt, melyre lányuk Márton Albertné Katalin titokban meghívót küldött szerkesztőségünkbe, így mi is - ezáltal olvasóink is - tanúi lehettek a jeles napnak.

Mi történik az agyban, amikor valaki szerelmes?

Furcsa belegondolni, vajon miért teszi kockára valaki egy tiltott viszonyban a házasságát, a családját vagy a karrierjét annak ellenére, hogy egyértelműnek tűnik a helyzet ésszerűtlensége.

Itt a lehetőség az amatőr művészeknek

Az ország minden részéről, de még a határon túlról is érkeztek Szegedre a november 17-én megtartott Van-Más-Kép Kísérleti Film- és Videoklip Fesztiválra, ahol a cél, hogy azoknak az amatőröknek is lehetőségük legyen a bemutatkozásra, akik szakmájukból adódóan nem ezzel foglalkoznak, nem ebből élnek – mondta el Dohorné Kostyál Zsuzsanna, a Délvidék Ház munkatársa, művészeti előadó.

Milyen napunk lesz ma?

A Rádió 7 Családi magazin című műsorában elárultuk, mit jósolnak a csillagok. Tovább kattintva elolvashatják Önök is.

Januárban kaphatják meg a béremelést a korábbiból kimaradt egészségügyiek

A korábbi bérfejlesztésből technikai okok miatt kimaradt egészségügyi dolgozók jövő januárban kaphatják meg 2012 januárjáig visszamenőleges béremelésüket - derül ki a kormány honlapján pénteken közzétett rendelettervezetből.

NGM: 90 milliárdos intézkedéscsomag

A kormány 90 milliárd forintos intézkedéscsomagról döntött az államháztartási egyenleg javítása érdekében - tudatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken a MTI-vel.

A tökéletes reggelihez nélkülözhetetlen

A szombati Családi Magazin hallgatói megtudhatták miért is jók a magvas termékek. A Rádió 7 Kemence rovatának vendége volt Gulyás-Szabó Gergellyel, a Rónasági Gasztro Sütőipari Kft. ügyvezető igazgatója.

Drágulnak egyes dohánytermékek

Emelkedik egyes dohánygyártmányok jövedéki adója december 1-jén. Amíg megteremtik az új adójegyek elektronikus megrendelésének lehetőségét, átmeneti jelleggel lehetőség van a manuális, papír alapú megrendelések befogadására is - közölte honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.

Döntöttek a kórházigazgatói pályázatokról

Döntés született a fekvőbeteg-ellátó intézmények élére júliusban kiírt pályázatokról - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyi államtitkársága pénteken az MTI-vel. A 47 kórház vezetői tisztségére kiírt pályázat 32 poszt esetében zárult eredményesen, 15 helyen eredménytelen lett.