A pénteki találkozó az anyagtudományi technológia transzfer jegyében rendezte meg az Építő – KITT Klaszter, melynek fókusza a Csomiép Kft. Innováció díjas betonterméke mellett a napkollektorok hatékonyságának a javítása volt. A rendezvényt „bizonyítványosztással” kezdték, ugyanis a klaszter tagjai egy, áprilisban indult Akkreditált Megújuló Energetikai Szaktanácsadó képzésen vettek részt. Molnár György, a Türr István Képző és Kutató Intézet Békéscsabai Igazgatóság igazgatója nyújtotta át a bizonyítványokat, és örömmel jelentette ki, hogy mindenki átment.

Hajdú József, a H-Fest Kft. ügyvezetője, a helyszínen elmondta, a házak megújulásáról és energiahatékonyságáról készítettek tanulmányt. Hajdú József hangsúlyozta, fontosnak tartja a mai világban az energiakorszerűsítést, legyen szó ablakcseréről vagy szigetelésről.

Péter Szabó István, az SZTE Mérnöki Kar Folyamatmérnöki Intézet adjunktusa a napkollektorok hatásfokának vizsgálatáról tartott előadást, aki bemutatta a Kar megújult épületét is. Hogyan fogjunk kezet? Hová ültessük az ügyfelet? Hogyan öltözködjünk? Többek között ezeket a témákat is érintette Görög Ibolya protokoll tanácsadó a délelőtt folyamán.

A találkozó a délutáni órákban is folytatódott, amikor is Dr. Zsigovics István, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Anyagtudomány és Technológiai Tanszék, adjunktusa, a CSOMIÉP Kft. Műszaki Fejlesztés vezető mérnöke mutatta be a Dél – Alföldi Innováció Díjas öntömörödő modifikált acélszál erősítésű betont. A rendezvényen Nemesi Pál, az Építő-KITT Klaszter elnöke elmondta fontos, hogy a vállalkozások megismerjék a cégutódlás menetét. A témában Kürti Sándor, a KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt. elnöke tartott tájékoztatót.

Nagy Ágnes