A Rádió 7 minden hónap negyedik csütörtöki napján jelentkező „Stylist” című Szépség- és Divatmagazinjának minden adásában hasznos tanácsokkal szolgál Görög Ibolya protokollszakértő, aki vásárhelyi látogatása alkalmával szerkesztőségünket is felkereste.

„Hódmezővásárhely szép, rendezett és tiszta város, látszik, hogy az emberek szeretnek itt lakni, mert nem piszkolják be.” – mondta Görög Ibolya. A szakember tisztaság, rendezettség iránti igénye nem csak a munkájából adódik. Görög Ibolya Édesanyjától örökölte mindezt, ő ugyanis nem tűrte, ha nem volt rend. Ha a rendet evidensnek vesszük, akkor rengeteg időt spórolunk meg, mert a keresés, pusztán felesleges időveszteség – tette hozzá. Az időveszteség mellett a stresszt is száműzhetjük az életünkből, ha szeretjük a rendet. Belül is szükségünk van a rendezettségre. Ne legyen kapkodás, rohanás, mert különben szétszóródik az ember.

Protokoll témában Görög Ibolyát, már nem nagyon lehet megfogni. Magabiztosan tartja előadásait, amelyekkel embereken segít: pedagógusoknak, építőipari vállalkozóknak, orvosoknak, banki tisztviselőknek és még sorolhatnánk.

„Bennem óriási a tolerancia.” – jelentette ki Görög Ibolya. A viselkedéskultúra azért alakult ki, hogy együtt tudjunk élni egymással ezen a Földön. Mivel Ő is embert, nem viselkedik mindig „szögletesen”, ám vannak olyan szokások, amelyek már automatizmussá váltak: ha belép valahova köszön vagy nem szemetel az utcán. Elmondása szerint ezek a kis reflexek fogják átmenteni a kultúrát. Ha észreveszi azt, hogy valaki görcsösen viselkedik a társaságában, akkor megmutatja emberi énjét, például azzal, hogy leeszi a ruháját. Egy ilyen cselekedettel pedig már fel is tudja oldani a feszültséget.

Tanácsoskönyv – Új kalamajkák címmel, a napokban jelent meg Görög Ibolya új könyve. Negyedik kötetében a magánélet, és üzleti élet terén is jó tanácsokkal szolgál. Sokan keresik meg különféle gondokkal, ezekből is szemezgetett könyvébe. Mint mondta, nem tud mesterségesen élni: ahogy beszél, úgy ír, ettől „görögibolyás” a könyv.

Görög Ibolya üzent a www.promenad.hu Olvasóinak és a Rádió 7 Hallgatóinak: „Nem szabad feladni! Igenis törődni kell azzal, hogy egyre több embert próbáljunk rávenni arra, hogy azt, amit elsőre gondolnak, úgy csinálják. Minden embernek az első gondolata a jó, csak legfeljebb utána rosszul  csinálja. De ne fojtsuk el magunkban azt, ami már több száz éve gyűlik bennünk: köszönjek- e ha belépek valahova, hogy viselkedjek az idősekkel szemben. Ezeket az együttélési normákat azért kell megtartani, mert akkor leszek sikeres, ha befogadnak, akkor fognak kiemelni. Mivel fogadnak be? Ha betartom ezeket a kis normákat. ”

Kodácz Csengele