Az OTP Fogászati Roadshow – amelynek keretében az NGYSZ mozgó fogászati busza 1995 óta járja az országot – idén május és október között Csíkszentdomokos mellett tizenhárom magyarországi helyszínen fordult meg.

Elsősorban olyanokon, ahol nincs, vagy csak részlegesen megoldott a fogászati szűrés és kezelés. Jászberényben és Fóton értelmi- és mozgássérült gyermekek, Hencidán, Esztáron, Kisvárdán és Pécsett halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalok is részt vettek a szűrésen – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.

A mozgó fogászati rendelő fogorvosai az idei szűréseken is azt tapasztalták, hogy sok gyerek fogazata rossz és a kisebb településeken élő gyermekek fogainak állapota jóval rosszabb, mint a nagyobb városokban élőké. Az itthon végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy a gyerekek, fiatalok fogainak átlagosan a 60 százaléka ép vagy kezelt, míg a vizsgált tejfogak közel 40 százaléka szuvas.

A szakemberek tapasztalatai szerint azokon a településeken, ahová a busz évek óta visszatér, a korábban kiszűrt, rossz fogakat kezeltették, és a gyerekek emlékeztek a helyes fogápolási technikára is. A fogorvosi busz a legnagyobb szolgálatot Hencidán tette, ahol a gyerekek többségének volt szuvas foga és maradó fogaik is nagyon rossz állapotban voltak.

Forrás: MTI