A Nemzeti Emlékezet Hetek keretében több napos programsorozatot tartanak az Emlékpontban, kedden este az örmény származású Pongrácz Ödönre és öccsére, Pongrácz Gergelyre emlékeztek.

Az esemény aktualitását az adta, hogy Ödön, aki maga is fegyverrel vett részt az 1956-os forradalomban és szabadságharcban, és a Corvin-köziek egyik főparancsnoka volt, most lenne 90 éves, öccse Gergely pedig 80 éve született – fogalmazott Blazovich Péter, az Emlékpont igazgatója.

A megemlékezésen Kozma Huba, az ’56-os alapítvány elnöke és a Kiskunmajsai Múzeum igazgatója idézte fel őket, mely során az egész életüket, politikai pályájukat, az 1956-os szerepvállalásukat, amerikai emigrációs éveiket, és a Kiskunmajsai ’56-os Múzeum alapításának történetét is végigkísérték.

Az estét még izgalmasabbá tette, hogy egy domaszéki, volt Corvin-közi szabadságharcos is felidézte saját emlékeit, így még elképzelhetőbbé és közelebbivé varázsolta a múltat.