A bíróság döntött a gyanúsítottakat tippadóként segítő, szintén román állampolgárságú férfi előzetes letartoztatásáról is.
A román állampolgárságú D. György és Zs. Viktor ellen nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette, G. Samuval szemben felbujtóként elkövetett rablás bűntette miatt indult eljárás.
A megalapozott gyanú szerint a két román állampolgár vasárnapról hétfőre virradóra hatolt be a sértett mórahalmi tanyájára, ahol olyan súlyosan bántalmazták a 60 éves férfit, hogy a helyszínen életét vesztette.
A bíróság jogerős döntése szerint a bűncselekmény súlya és magas büntetési tétele miatt megalapozottan tartani lehet a vádlottak szökésétől, elrejtőzésétől, s attól is, hogy megkísérelnék az eljárás meghiúsítását.
A gyilkosságot követően keddről szerdára virradóra a Jobbik mintegy százötven tagja és szimpatizánsa tartott demonstrációt Mórahalmon, az ellen tiltakozva, hogy “román cigány vendégmunkások megöltek egy magyar gazdát”.
Nógrádi Zoltán, a homokháti kisváros fideszes polgármestere elutasította a Jobbik felvonulását, s közölte, összefogással próbálják ellenőrizni a térség vendégmunkásait.

 

Forrás: MTI