A Miniszterelnökséget vezető államtitkár az ATV vasárnapi esti, Szabad szemmel című műsorában hangsúlyozta: a miniszterelnök pénteki brüsszeli tárgyalása alapján “egy hajszálra vagyunk” már csak a 3 százalék alatti tartománytól, tehát Brüsszel nagyjából elfogadta a kiigazítás céljait, eszközeit.
Arra a kérdésre, hogy a brüsszeli jóváhagyáshoz lesz-e szükség további intézkedésekre, az államtitkár úgy válaszolt: “vagy más intézkedésekre lesz szükség és bizonyos intézkedésekre pedig nem”.
Mint mondta, nem az eszköz a fontos, hanem a cél. A kormány döntése egyértelmű, a terheket döntő mértékben a bankszektornak, a közüzemi szektornak, az energiaszektornak és adott esetben az online-szerencsejáték szektornak kell viselnie – jelentette ki.
Magyarországon az elmúlt 20 évben az ország átalakításáért az emberek nagyon nagy áldozatot hoztak, és az uniós csatlakozás óta is ez történt. Nem terhelhető tovább a magyar társadalom, ezért kell Brüsszelnek a különadókat, az új közteherviselést elfogadni – mondta.
Kiemelte, hogy a befektetők hozzák a pénzt az országba, “minden nap vásárolják a magyar állampapírokat”. Elismerte ugyanakkor azt, hogy a pénzügyi szektor “esik vissza”, de mint mondta, az iparban vannak befektetések, vannak megrendelések.
A Bankszövetség szerinte nem tartotta be azt a megállapodást, amelynek a felmondásáért most a kormányt teszik felelőssé, mert bár vállalták, mégsem hitelezték 2012-ben a magyar kis- és középvállalkozói szektort. “Az elmúlt 22 évben a bankok annyi pénzt szivattyúztak ki Magyarországról, hogy most nyugodtan tehetnek vissza az államkasszába” – fogalmazott.
Lázár János arról is beszélt: nem a magyar kormány dönti el önmagában, hogy kell-e IMF-megállapodás Magyarországgal. Ezt részben azok döntik el, akik az országot hitelezik, hiszen az ő pénzük biztonságáról szól a megállapodás. Az IMF-megállapodás a külföldi befektetők bizalmát szolgálja, hogy ha valaki magyar államkötvényt vásárol, akkor szeretné a pénzét biztonságban tudni.
Az elmúlt egy évben a francia állampapírból egyet sem vettek az amerikai befektetők, miközben “a magyar állampapír után sorba állnak” – fogalmazott Lázár János.
Az IMF-megállapodás időpontjáról nem beszélt, arra a kérdésre, hogy az még az idén megvalósul-e azt mondta: “szerintem az bölcs dolog lenne”. “Nem tudom, hogy az IMF mit akar (…) az IMF-nek is el kell döntenie, hogy meddig próbál az országgal játszani” – tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy egyetért-e a békemenet szervezőinek azzal az értelmezésével, hogy Orbán Viktort meg kell védeni, hiszen az országot Brüsszelből zsarolják, úgy válaszolt: “komoly nyomás alatt volt a kormány az elmúlt egy esztendőben, hogy bizonyos üzleti köröknek kedvezzen, és a közteherviselést ne szervezze át”.

 

Forrás: MTI