Véleményeket és kritikát is vár a polgármester

Két év összefoglalójaként, valamint a jövőbeli tervek, elképzelések társadalmi egyeztetése céljából indított fórumsorozatot Szél István Székkutas polgármestere. Az első fórumra csütörtökön kora este került sor a gondozási központban.

Mindenkinek jut egy kábelvég szombaton

Ilyen még nem volt: az Ifjú Kistelekiek Szövetsége (IKSZ) megrendezi az első kisteleki LAN-partyt Kisteleken, az új Rendezvényházban. A célkitűzésük az, hogy olyan programot nyújtsanak a város fiataljainak, amire igény van, de eddig még nem volt – mondta el Bácskai Dániel.

Továbbjutott a Kosársuli

 

A Hepp-Kupa 2. fordulóját simán vették Nyilasék a Hódtói Sportcsarnokban. A békéscsabaiak teremprobléma miatt Vásárhelyen rendezték meg a találkozót.

Közel ezren tekertek az emlőrák ellen – Galériával!

Az Egészséges Vásárhely Program keretében negyedik alkalommal szerveztek Egészségkerékpározást az emlőrák-ellenes küzdelem jegyében. Az érdeklődés óriási volt, hiszen közel ezren tekertek csütörtök délután Hódmezővásárhelyen.

Ünnepség a Fehér bot napja alkalmából

 

Hétvégén volt a Fehér bot napja, ez alkalomból tartottak ünnepséget Vásárhelyen az Aranyházban, csütörtökön délután. A Vakok és Gyengénlátók Egyesületének rendezvényén részt vett és beszédet mondott dr. Kószó Péter alpolgármester is.

Kezdődik a Nemzeti Emlékezet Hete

Pénteken kezdődik a Nemzeti Emlékezet Hete programsorozat az Emlékpontban. Immáron hagyományosnak mondható, hogy 2006 óta Hódmezővásárhely Közgyűlésének köszönhetően az 1956-os ünnepkört Nemzeti Emlékezet Hetének nyilvánították – tudtuk meg Blazovich Pétertől, az Emlékpont intézményvezetőjétől.

A látogatók kedvéért robbantottak is a laktanyában

12 ország katonai attaséja látogatott október 18-án a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós Laktanyába. A Katonai Attasétestület tagjai az alakulatról kapott általános tájékoztatót követően megtekintették a zászlóalj által használt fegyvereket és harcászati járműveket. A programot dinamikus harcászati bemutató zárta, amelynek során a katonák meg nem nevezett hadműveleti területen ellenállókkal kerültek tűzharcba.

Bajnokok Ligája mérkőzésen járt a Koczka Kézisuli – Fotókkal!

Mikler Roland, Vadkerti Attila, Jonas Erik Larholm… Ez a néhány név, a tornagyőztes csapat tagjainak vasárnap óta sokat jelent... Megismerték, példaképeiknek választották őket. Egy meghívásnak köszönhetően, személyesen láthatták kedvenceik professzionális játékát. 

Jövőre újra lesz repülőnap Kecskeméten

Újra megrendezik a Kecskeméti Nemzetközi Repülőnapot jövő nyáron - jelentette be Borbíró Zoltán, a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten.

Október 26-ig kell visszaküldeni a szerződéseket!

 

Korábban már megírtuk: elegendő támogató nyilatkozat érkezett Új-Kishomokról ahhoz, hogy a településrész csatornázása megtörténhessen. Csütörtökön Nagy Attila, a víziközmű-társulat elnöke sajtótájékoztatón számolt be a projekt jelenlegi állásáról, valamint felhívja a kishomoki ingatlantulajdonosok figyelmét, hogy a kiküldött szerződések leadási határideje október 26-a, így aki még nem juttatta vissza a dokumentumokat, az jövő hét péntekig megteheti.

Budapesti Vonósok Ünnepi Hangversenye

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és családját 2012. október 23-án 19.00 órakor a Budapesti Vonósok Ünnepi Hangversenyére.

Médiatanácsi bírságok túl hangos tévéreklámok miatt

Az engedélyezettnél jóval hangosabb reklámok miatt pénzbírságot szabott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH)Médiatanácsa több közszolgálati médiumra, illetve az egyik kereskedelmi csatornát a jogsértés azonnali abbahagyására szólította fel - közölte a médiatanács szóvivői irodája csütörtökön az MTI-vel.

Egymásra talált Zséda és Bársony Bálint!

Egy érdekes találkozás, különleges egymásra találás a miénk – mondta el Bársony Bálint Artisjus- és Fonogram-díjas szaxofonművész, aki a népszerű magyar énekesnővel, Zsédával közösen lép fel október 19-én, pénteken este 7 órától a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

Tóth Sándor emléknap

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Emlékpont szervezésében 2012. október 19-én, pénteken kerül megrendezésre Tóth Sándor, a romániai forradalom magyar mártírjának emléknapja.

Bővítik a vásárhelyi termálkört

A Belvárosi termálkör jelenleg próbaüzem alatt áll, a finomhangolás folyik – mondta el Ádók János, a HVSZ Zrt. igazgatósági elnöke. A Cseresnyés Kollégium, az Alföldi Galéria, a Tornyai János Múzeum és a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ kap erről a rendszerről termál-energiát.

Sokan építenek járdát önerőből

Nagy volt az idei érdeklődés az önerős járdaépítés iránt, nagyobb, mint az előző években – mondta el kérdésünkre Ékes József, a Városüzemeltetési Csoport vezetője. Az idén 436-an adták be igényüket építőanyagra.

Ők vezetik majd a Volán-cégeket

A tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő jóváhagyása után a jelenlegi huszonnégy Volán-vállalatból október végéig összevonással hetet hoznak létre, írja az iho.hu. A hét társaság a lap szerint a következő vezetőkkel fog működni:

Leállhat a termelés a Gyulai Húskombinátban a jövő héten

Leállhat a termelés a Gyulai Húskombinátban a jövő héten, a termelést a cég nem tudja finanszírozni, a számlavezető bankok zárolták a kifizetéseket - tájékoztatta munkásgyűlésen a dolgozókat a húskombinátban kialakult helyzetről Ruck János vezérigazgató.

Lemondott a Hagymatikum vezetője

Lemondott az alig több mint fél éve átadott makói élményfürdő vezetője, számolt be a megyei napilap. Értesülései szerint Kovacsics Imre azzal magyarázta távozását, hogy "a jelenlegi gazdasági helyzetben rentábilis lehessen a létesítmény, csodára lett volna szükség, és ehhez még az ő kétségtelenül meglévő szakmai tudása is kevés volt."