Decemberben tartanak közmeghallgatást Székkutason

 

Jövőre tíz gyermek részesülhet havi négyezer forintos támogatásban, így összesen négyszázezer forintot különít el erre a célra a székkutasi Önkormányzat - derült ki a hétfőn megtartott rendes testületi ülésen, melyen szó esett az Új Élet Mezőgazdasági Szövetkezet körül történt gazdasági bűncselekményről is. Mindezek mellett a képviselők úgy határoztak, hogy december 19-én tartanak közmeghallgatást a településen.

Elhunyt a község legidősebb lakója

 

Október 10-én az égbe költözött Csólyospálos legidősebb polgára, Rabi Tamás Kossuth utcai lakos. Tamás bácsi 1911. október 28-án Kisteleken látta meg a napvilágot és 18 nap múlva ünnepelte volna a 101. születésnapját.A több mint egy évszázadot élt férfit 3 gyermeke, 7 unokája, 16 dédunokája és 2 ükunokája gyászolja. 

Az őszi időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzése

Ősszel a közlekedési balesetek jellemző oka, hogy a gépjárművezetők nem az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket. Ebben az évszakban a legtöbb problémát a csúszós út és a romló látási viszonyok okozzák, ezért lényeges, hogy minden járművezető megfelelően felkészítse járművét - és természetesen saját magát - ezekre a körülményekre.

Temérdek gomba a határban – figyeljünk oda!

 

Két nagyobb gombaszezon van egy évben de bármikor találhatunk ínyencségeket a szabadban. A mostani csapadékos időjárás után temérdek gomba nő mindenfelé Vásárhely környékén is. A gombaszedés szabályairól Higi Andrásné gombavizsgálóval beszélgettünk, aki sok-sok jó tanáccsal is szolgált a gombagyűjtőknek. 

Befejezéséhez közeledik huszonhat dél-alföldi település hulladéklerakójának rekultivációja

 

Befejezéséhez közeledik huszonhat dél-alföldi település hulladéklerakójának rekultivációja, a földmunkák véget értek, és a növényzet telepítése is megtörténik a következő hónapokban - közölte Janotka János, a műszaki ellenőri feladatokat ellátó EUCON konzorcium projektvezető-helyettese hétfőn Szegeden.

Úszóverseny Fehérváron

 

2012. október 14-én a székesfehérvári Csitáry G. Emil Uszodában rendezte a Fejér Megyei Úszó Szövetség a 12 évesnél idősebb versenyzőknek kiírt versenysorozat 3. fordulóját. A Hód-Úszó Egyesület 6 fővel vett részt a versenyen, ahol 7 dobogós helyezést szereztek.

Mindenkinek jobb lesz a Mártélyi-holtág – térképpel

 

Tisztább, higiénikusabb, valamint turisztikai és horgászati szempontból is kedvezőbbé válik a mártélyi Holt-Tisza– hangzott el a Rádió 7 Napraforgó című műsorában. Égető Gyula vendége dr. Kozák Péter, az ATIVIZIG igazgatója volt. 

Régiós kultúra találkozik a Bessenyeiben – Székkutas is bemutatkozik

 

 

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ Agóra intézmény és mint ez az elnevezés is mutatja, egy találkozási helyként is funkcionál a jövőben. Így teret, alkalmat és lehetőséget biztosít nemcsak a város, de a szűkebb és tágabb környék csoportjainak a bemutatkozásra. Gajdán Bálint intézményvezetővel erről beszélgettünk. 

Láthatósági vizsgálat kezdődik – Matricát kapnak a csatlakozók

 

Az Országos Rendőr-főkapitányság és az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottság 2012. november 15-től 2012. december 15-ig Magyarországon először olyan országos fokozott közúti ellenőrzést hajt végre, amely során teljeskörűen és kiemelten vizsgálják a személy-, illetve haszongépjárművek és motorkerékpárok világítását, láthatóságát. A kampány figyelemfelhívó jelleggel október 15-től már elindul, tájékoztatott Vad Róbert a Csongrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára.

Kukoricafőzelék

Egy könnyen elkészíthető főzelék a mindennapokban mindig jól jön! A receptért kattintsanak a tovább gombra!

Halpástétom

 

A halpástétom vendégvárónak, vagy előételnek kitűnő választás. A receptért kattintsanak a tovább gombra!

Már több mint 18 ezer jegy elkelt

 

Már több mint 18 ezer jegy elkelt a magyar labdarúgó-válogatott keddi világbajnoki selejtezőjére, amelyen a törököket fogadja Egervári Sándor szövetségi kapitány csapata a Puskás Ferenc Stadionban.

Burgonya krokett

A burgonya krokett a klasszikus köretek közé tartozik. Kitűnő választás lehet sült húsok, rántott sajt például camambert mellé.

Paprikás rizses hús

Egy egészséges főétel receptjét osztjuk meg ma az olvasókkal. Az ízletes fogás elkészítésének módjáért kattintsanak a tovább gombra!

Milliárdos pályázati lehetőség iskolai közösségi szolgálatok támogatására

 

Több mint egymilliárd forintra pályázhatnak az oktatásiintézmény-fenntartók az iskolai közösségi szolgálat megvalósításához, amelyet oktatási segédlet és honlap is segít – közölte Gloviczki  Zoltán közoktatási helyettes államtitkár pénteken Budapesten. 

Mártélyról a Napraforgóban

 

A Mártélyi Holt-Tisza élőhelyvédelmi célú rehabilitációja lesz a témája a mai Napraforgó közszolgálati magazinnak a Rádió 7-ben. Dr. Kozák Péterre, az ATI-VIZIG igazgatójával Égető Gyula beszélget 10 órától.

Élményekkel teli tanulás a múzeumban

Hódmezővásárhely városának muzeális intézményeit keresik fel a régió múzeumpedagógusai október 15-én, hogy az itt zajló egyedi és példaértékű múzeumi gyakorlatokkal megismerkedjenek, a részletekről Blazovich Péterrel az Emlékpont igazgatójával beszélgettünk.

Újból elkezdődhet az építkezés a tanyavilág felé

 

Libor Ferenc és a környező szomszédai már évek óta kérték Székkutas Község Önkormányzatát, hogy segítsen egy a Pósai-tanyákat a 47-es főútvonallal összekötő járdaszakasz kialakításában. Az 1 kilométeres szakaszból 2010-ben hozzávetőlegesen 120 méter elkészült, azonban a munkálatok folytatására a lakosok csak ígéretet kaptak.

Nem sikerült a bravúr a Szegednek

 

A második félidő elejéig jól játszó Pick Szeged 29-22-re kikapott az esélyesebb vendég német Füchse Berlintől a férfi kézilabda Bajnokok Ligája harmadik fordulójában.