Huszonkilencedik alkalommal rendezték meg a hétvégén a Fülöp Mihály Magyar Kupa versenysorozat keretében, a Csomorkány Kupa vívóversenyt. A helyi egyesületből 14-en vettek részt a Kupán, akik mellett az ország minden tájáról érkeztek sportolók. Így, aztán az országos újonc és gyermek korosztályú, illetve a felnőtt „B” kategóriás tőr egyéni és csapatversenyt rendeztek szombaton és vasárnap.

Az izgalmas csörték után Szilágyi Áron, Olimpiai bajnok tűnt fel a Hódtóiban, hiszen a friss aranyérmes adta át a díjakat a fiataloknak. Mindezek mellett bemutatkozott a Magyar Vívó Szövetség elnöke, Csampa Zsolt, aki Lázár János, országgyűlési képviselővel közösen jelentették be, hogy Vásárhelyen vívócentrumot építenek.

Vásárhelyen a mindennapos testnevelés része a vívás, ami új lehetőségeket nyitott meg. Olyan sportközpont létrehozását tervezzük, amely remélhetőleg a szövetség és a kormány támogatását is élvezi majd. A Londoni Olimpia után a MOB egy javaslat csomagot dolgozott ki a kormány számára, arra nézve, hogy a magyar sportba milyen szervezési feladatok állnak előttünk, hogy ez a páratlan teljesítmény megismételhető legyen. Ennek a megtárgyalására találkozunk majd október 25-én a sportági vezetőkkel – mondta Lázár János, országgyűlési képviselő.

Olyan sportágakat kívánnak majd támogatni, melyek a társasági adókedvezményekből nem részesültek. Egy-egy centrum a fővárosban vagy a vidéken kiemelt fejlesztésen menne át. A program lényege, hogy megfelelő infrastruktúra álljon minden sportolni vágyó rendelkezésére – jelentette ki Lázár János.

Hódmezővásárhelyen a Cukor és a Rapcsák András utca sarkán található volt Tiszti Klubbot, adják át a vívásnak. Egy polgári vívó klubbot hoznak létre. Az épület rekonstrukciója már megkezdődött, ami közel egy év alatt el is készülhet – mondta Lázár János, aki végezetül hozzátette: szeretném, hogy az úszás mellett Vásárhely a vívásban is országos centrum lenne.

Számtalan egyesület meghívásának tettem eleget és rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem megválasztásom óta. Szeretnénk a vidéki bázisokat megerősíteni, ezért hat centrumot terveznek, plusz a főváros és ez így teljesen lefedi az országot és a három fegyvernemet – mondta Csampa Zsolt.

Az egyik centrum már biztosan Hódmezővásárhelyen lesz, de a többiről még nem nyilatkozott az elnök, ugyanis folyamatosak a tárgyalások. Az egyeztetések során több polgármestertől is pozitív visszajelzés érkezett, a mindennapos testnevelésbe szeretnénk bevinni a vívást, amely Vásárhelyen már nem ismeretlen. Ez által az alföldi településen már több mint hatszáz gyerek találkozott a sporttal.

Mindezek mellett nemcsak a bázisok kialakítását tervezik, hanem az eszközökben, felszerelésekben is próbálnak segíteni. A közeljövőben közel ötmillió forint értékben osztanak ki felszereléseket – tudtuk meg Csampán Zsolttól.

Az eredményhirdetés után megrohamozták a gyerekek, szurkolók Szilágyi Áront, akinek biztosan elfáradt a délután folyamán a keze, ugyanis rengeteg autogrammot osztott ki, de ajándékot is kapott. Egyrészt a város adományozott egy képet a sportolónak, valamint a fiatalok közül is voltak, akik már úgy készültek, hogy meglepik az Olimpiai bajnokot.

Antal Sándor