A régi falusi szokás szerint a kenyérsütés egy napos program volt, éppen ezért egy héten egyszer sütöttek kenyeret. Akkor több cipót is és elég nagy méretűeket. Korán keltek, mindent előző nap odakészítettek. Általában rozsból, ünnepnapokon fehér kenyeret sütöttek. A liszthez hozzáadták a sót, az élesztőt és az ún. morzsókát. A morzsóka az előző kenyérsütésből maradt tészta, amit kiszárítottak, ez a kovász. Meleg vízzel keltették életre.

Bedagasztották, ez a kenyérsütés legnehezebb része, jött a kelesztés, aminek ideje alatt befűtöttek a kemencébe. A hőfoka a kemencének akkor volt jó, amikor szikrázott az alja, amikor kihúzták a pernyét.

A cipókat megnedvesítve sütötték 2-3 órán át. Ezután a cipók aljáról leseperték az aljáról a hamut, a tetejét vízzel megkenték, ettől lett szép a színe és cserepes a héja.

A kisült kenyereket szabad levegőn, polcokon tárolták. Ezek nem száradtak ki.

Amennyiben nejlonban tartjuk a kenyeret, annak héja átveszi a nedvességtartalmat és lepuhul. Így a ropogós kenyeret kedvelőknek azt javasolja Gulyás-Szabó Gergely, a Rónasági Gasztro Sütőipari Kft. ügyvezetője, hogy egy abrosszal takarják le a kenyeret.

Kodácz Csengele